Hirdetés
. Hirdetés

Az AMD ismét nyereséges - mi lesz 2010-ben? (frissítve)

|

A chipgyártó hosszú idő óta először nyereséges évet zárt: a negyedik negyedévben, többek között az Intellel kötött megállapodásának köszönhetően 1,18 milliárdos profitot termelt. Az elnök-vezérigazgató optimistán nyilatkozik 2010-ről is.

Hirdetés

Az Advanced Micro Devices (AMD) negyedik negyedéves jelentésében három év óta először ismét nyereségről számolhatott be. A pozitív eredményt a konkurens Intellel kötött egyezségnek és egy sikeres új üzleti modell bevezetésének köszönheti a cég.

A vállalat negyedik negyedéves nettó árbevétele 1,18 milliárd dollár volt, ami jelentős fejlődést mutat a 2008 hasonló időszakában közzétett 1,44 milliárd dolláros veszteséghez képest. Ezzel párhuzamosan a cég egy részvényre eső értéke 1,52 dollárra nőtt.

A negyedik negyedév bevételei a megelőző év hasonló eredményéhez képest 42 százalékos növekedést mutatva 1,65 milliárd dollárra nőttek: jelentősen meghaladják a Thompson Reuters által megkérdezett elemzők várakozásait, akik 1,5 milliárdos forgalomra számítottak.

Az AMD szerint a bevételnövekedés elsősorban az erős karácsonyi szezonnak és a Radeon grafikus kártyák iránti keresletnek köszönhető; de igen valószínű, hogy az 1,25 milliárd dollár, amit egy peres eljárás nyomán, az Intel fizetett ki a cégnek, is nagyban hozzájárult a pozitív eredményhez. Az AMD azért támadta meg piaci konkurensét a bíróságon, mert az Intel kedvezményes konstrukciói miatt gyakorlatilag kiszorult a PC-piacról.

Dirk Meyer
A vállalat mikroprocesszorok eladásából származó bevételei közel 1,2 milliárd dollárt tettek ki a negyedik negyedévben, ami 14 százalékos növekedést jelent az előző év eredményéhez képest. A grafikus kártyák eladásaiból befolyt bevétel negyven százalékkal 427 millió dollárra emelkedett.

"Az AMD negyedéves eredményei is bizonyítják, hogy a vállalat jó úton: a növekedés útján jár" - nyilatkozta Dirk Meyer (képünkön), a vállalat elnök-vezérigazgatója.

Az AMD korábban három egymást követő évben is veszteséges volt: eleinte azért, mert nem tudta időben piacra dobni a termékeit, később pedig a recesszió miatt. A vállalat veszteségeit tovább növelte, hogy az ATI 2007-es bekebelezése nyomán többmilliárd dolláros bírságokat róttak ki rá.

A vállalat igen komoly lépéseket tett annak érdekében, hogy kikapaszkodjon a gödörből: számos érdekeltségét felszámolta, jelentős elbocsátásokat eszközölt, és szervezetileg is megújította önmagát, amikor a gyártást kiszervezve megalapította a GlobalFoundries-t, amelynek ma is egyik fő részvényese.

?Elégedettek vagyunk a cég előmenetelével" - jelentette ki Meyer, egy a pénzügyi eredményeket elemző konferencia-beszélgetés során. Hangsúlyozta: az AMD-nek 2009-ben végre sikerült tartania chipjei piacra bocsátásának határidejét, miközben közel 2,2 dollárral csökkentette adóságállományát.

Optimista előrejelzés 2010-re

Meyer szerint tavalyi év után a 2010 is biztató kilátásokat tartogat cége számára. A vállalat új kereskedelmi szerződéseket kötött, ami tovább növelheti bevételállományát - hangsúlyozta Meyer. A cég egyik ?nagy fogása" a Lenovo, aki az idén - történetében először - AMD-chipekkel kínálja majd a ThinkPad-soroztaba tartozó laptopjait. Ezzel az AMD a világ öt legnagyobb PC-gyártóját - köztük a Hewlett-Packardot, Dell-t, az Acert és Toshiba-t - tudhatja megrendelői között.

A vállalat a negyedik negyedben rekordmennyiségű laptop-processzort és chipsetet szállított - közölte Meyer, hozzátéve: a notebook-piacról származó bevételeik 19 százalékkal nőttek.

A laptop CPU-k eladásainak alakulására valószínűleg a PC-piac kedvező, kétszámjegyű növekedése is - pozitív - hatást gyakorolt - tette hozzá a szakember, aki szerint 2010 első félévében tovább növekedhet piaci részesedésük.

A negyedik negyedév vállalati költéseinek erősödése az AMD-t is meglepte - kellemesen, hiszen, ez igen jó hatással volt a szerver-chip eladásokra. A cég vállalati költésekből származó bevételei, elsősorban a nagy kapacitású rendszereket és cloud computing-hálózatokat kiszolgáló Opteron szerver-chip eladásoknak köszönhetően, 21 százalékkal nőtt.

2009 második félévében erőteljesen megugrottak a szerver-chip eladások, ám nehéz megjósolni, hogy ez a kedvező folyamat az idén is folytatódik-e - mondta Meyer. A nyolcmagos Opteron processzor, az ?Istanbul" értékesítései a negyedik negyedév szerver-eladásokból származó bevételeinek közel hatvan százalékát tették ki, ami egyben az eladások 47 százalékát is jelenti.

Eközben az AMD az Istanbul továbbfejlesztett verziója, a tizenkét magos Magny-Cours piacra dobására készül; a vállalat közlése szerint az idei év első negyedévében meg is kezdődhetnek a szállítások.

Az elemzők arról faggatták Meyert, hogy az AMD tervezi-e maradék GlobalFoundries részvényeinek kiárusítását. A vezérigazgató adós maradt a konkrét válasszal, ahogy fogalmazott: ?a GlobalFoundries-hoz fűződő viszonyunkat nagyban befolyásolja majd a szilikonlapok világpiaci ára."

A GlobalFoundries-t 2009 márciusában alapították, amikor az AMD, az Advanced Technology Investment, egy az Abu Dhabi kormány kezében lévő fejlesztési alap segítségével kiszervezte a gyártását. A vállalat több mint száz napon keresztül kizárólag az AMD-nek gyártott; ma már közel százötven ügyfele van, köztük a Qualcomm, a STMicroelectronics és az IBM.

 

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.