Hirdetés
. Hirdetés

Az emberek több mint felének nincs internete

|

Az internethez való hozzáférés tekintetében egyre nő a szakadék a gazdagabbak és szegényebbek között, állapította meg az ITU jelentése.

Hirdetés

Miközben a világ fele Pokemon lázban ég, a másik fél még az internethez sem fér hozzá. Körülbelül 3,9 milliárd ember, a világ népességének 53 százaléka lesz még mindig offline az év végén a Nemzetközi Távközlési Unió (ITU) becslése szerint. Még a leginkább behálózott régióban, Európában is a lakosság 20,9 százaléka nem részesül a világháló jótéteményeiből, míg a legkevésbé fejlett kontinensen, Afrikában ez az arány 74,9 százalék.

Ezek a megdöbbentő számok az ENSZ-hez tartozó szervezet szokásos éves statisztikai jelentéséből származnak. A tanulmány ugyancsak rámutat a gazdag és szegény országok közötti hatalmas különbségekre, valamint a férfiak és nők között az internethasználat tekintetében megnyilvánuló egyre növekvő eltérésekre. Megállapítja, hogy sok idő kell ahhoz, hogy a Google és Facebook által az internethozzáférés teljes körűvé tételére irányuló erőfeszítések eredményre vezessenek.  

Bár a fejlett országokban öt ember közül négy használja az internetet, a fejlődő országokban csupán a lakosság valamivel több, mint 40 százalékának van hozzáférése a világhálóhoz. Az ITU által legkevésbé fejlettnek minősített országokban - Haiti, Jemen, Mianmar és Etiópia - pedig csupán az emberek 15,2 százaléka van online.

Ráadásul kevesebb nő internetezik, mint férfi, és a nemek közötti különbségek egyre nagyobbak. Az egész világot tekintve jelenleg 12,2 százalékos az eltérés a nők és a férfiak között, ez 2013-ban még csupán 11 százalék volt. Jó hír, hogy a fejlett országokban a különbség eltűnőben van - 5,8 százalékról 2,8 százalékra csökkent -, ugyanakkor a szegényebb régiókban nő az eltérés.

Egyes országokban a viszonylag magas költségek miatt okoz nehézséget az embereknek az internetre való előfizetés. Az ITU szerint az alapszintű internethozzáférés sok fejlődő országban elérhetőbb árú szolgáltatássá vált 2011 óta, ugyanakkor a legszegényebb régiókban még mindig nem tudják megfizetni az emberek az internetet. Ez az ITU olvasatában azt jelenti, hogy az internethozzáférés költsége meghaladja az átlagos havi jövedelem 5 százalékát.

Komoly lehetőségei ellenére az dolgok internete egyelőre kevés helyen terjed. A mobilnet előfizetések száma világátlagban a 22-szerese a gép-gép (M2M) közötti kapcsolatok számának. Egyes országokban viszont az utóbbiak egyre nagyobb teret nyernek, ezen a területen Svédország jár az élen, ahol 50 M2M-előfizetés jut 100 mobil előfizetésre.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.