Hirdetés
. Hirdetés

Az energiahatékonyság tétje

|

Mindent meg kell tennünk azért, hogy a globális felmelegedés mértéke századunkban ne szökjön 1,5 Celsius-fok fölé, figyelmeztet az IPCC klímaváltozással foglalkozó kormányközi panel októberben közreadott speciális jelentésében. Ne találgassuk most, hogy mekkora az esély az ehhez szükséges, eddig példátlan nemzetközi együttműködésre. Az energiatermelés és -felhasználás bevett gyakorlatán azonban változtatnunk kell, és ebben sokat segíthetnek az olyan digitális platformok, mint az EcoStruxure. A Schneider Electric megoldását élőben bemutató világkörüli konferenciasorozat régiós állomása októberben Budapest volt.

Hirdetés

Idén augusztus 1-jére esett a Globális Túlfogyasztás Napja, amelyet a Global Footprint Network nemzetközi kutatószervezet számít ki, és az 1970-es évek óta minden évben egyre hamarabb jön el. A dátum azt jelöli, hogy az emberiség mikorra éli fel a természetierőforrás-mennyiséget, amelyet a Föld ökoszisztémája egy év alatt meg tud újítani. Bolygónk lakossága 2018-ban mindössze 212 nap alatt eljutott eddig a pontig, így az év további öt hónapjában már a természet tartalékait, ha úgy tetszik, tőkéjét fogyasztja.

A trendek ráadásul azt mutatják, hogy ez az ökológiai túlköltés ördögi körbe fordul: civilizációnk forrásigénye egyre nő, miközben a természeti tőke csak fogy.

Hirdetés

Felelősségtudatos digitalizáció
Riasztó adat például, hogy 2030-ra 40 százalékos eltérés lesz a vízszükséglet és a rendelkezésre álló készletek között, arról nem is szólva, hogy az ásványi anyagok, az ércek, a fosszilis tüzelőanyagok és a biomassza felhasználása 30 éven belül megháromszorozódhat. Az International Energy Outlook előrejelzése szerint 2040-ig az emberiség energiafogyasztása közel 30 százalékkal lesz nagyobb, mint 2015-ben, és ezen belül is a villamos energia iránti kereslet nő a leggyorsabban, mértéke a következő 25 év távlatában a 40 százalékot is elérheti.

- A digitális gazdaság lendületes fejlődését tapasztaljuk, már ma is több mint 20 milliárd eszköz csatlakozik az internetre, de számuk öt éven belül megduplázódhat - mondta Veres Zsolt, a Schneider Electric Magyarország ügyvezető igazgatója. - Gyökeresen megváltozik ennek hatására a gazdasági és kormányzati szervezetek napi működése, amelyeknek a felgyorsult adatáramlást figyelve és értelmezve azonnal reagálniuk kell a folyamatosan változó körülményekre, bekövetkező eseményekre és fellépő igényekre. A mind tetemesebb információtömeg tárolásával és feldolgozásával azonban az energiaigény is ugrásszerűen nő, ezért az adatközpontok szerepe minden tekintetben kulcsfontosságú. Jelenleg az ipar számít a legnagyobb energiafogyasztó szektornak több mint 50 százalékos részesedéssel, elképzelhető azonban, hogy 2030-ra az informatika veszi át a vezető szerepet.

Veres Zsolt ügyvezető igazgató, Schneider Electric Magyarország

Mivel a szén-dioxid-kibocsátás tetemes része, mintegy 80 százaléka származik energiatermelésből, az emberiség ökológiai lábnyoma aligha csökkenthető az energiahatékonyság fokozása nélkül, miközben egyre nagyobb szerepet kell adni a megújuló energiaforrásoknak és a decentralizált energiaellátásnak is. Első olvasatra ellentmondásosnak tűnhet, hogy mindez a dolgok internetére és a mesterséges intelligenciára épülő digitális rendszerekkel valósítható meg.

- A Schneider Electric meggyőződése, hogy megfelelő megoldások alkalmazásával visszafordíthatók a negatív trendek - mondta Veres Zsolt. - Számításaink szerint olyan energiahatékony, megújuló energiaforrásokat használó technológiákkal, mint amilyen EcoStruxure platformunk is, valamint a meglévő épületek, ipari létesítmények és adatközpontok modernizálásával, a villamosenergia-hálózatot megújuló kapacitásokkal korszerűsítve évente akár 21 nappal késleltethető lenne a túlfogyasztás dátuma.

Környezeti intelligencia
A Schneider Electric EcoStruxure platformja a dolgok internetére, nyílt és egymással együttműködő technológiákra épül, összegyűjti, elemzi és könnyen áttekinthető formátumokban jeleníti meg az energiafelhasználás adatait, amelyeket többek között az automatizálásban, a tervezésben és az előrejelzésben hasznosítva a szervezetek növelhetik hatékonyságukat és teljesítményüket. Az intelligens, átfogó irányítástechnikai rendszer hálózatba kapcsolt eszközökből, érzékelőkből és mérőműszerekből, felügyeleti szoftverekből, valamint analitikai alkalmazásokból és szolgáltatásokból épül fel, és minden energiafogyasztó területen - háztartásokban, kereskedelmi épületekben, ipari létesítményekben, adatközpontokban és villamos hálózatokban - egyaránt alkalmazható.

Világszerte több mint másfél millió eszközt menedzselnek a szervezetek az EcoStruxure komponenseivel, többek között a hazánkban is jelen levő Hilton hotellánc is ezzel a platformmal menedzseli energiafelhasználását. A kereskedelmi épületek monitorozására és felügyeletére szolgáló EcoStruxure Building technológiáival például az üzemeltetők akár 50 százalékkal nagyobb energiahatékonyságot érhetnek el, és 30 százalékkal csökkenthetik energiaköltségeiket.

Áprilisban jelent meg az EcoStruxure egyik legújabb eleme, a Machine Advisor, amely felhőalapú platformként segíti a gépgyártókat termékeik távoli monitorozásában, a prediktív karbantartás kialakításában és a váratlan események kezelésében. Az adatközponti infrastruktúrák menedzselésére szolgáló EcoStruxure DCIM több eleme, például az Asset Advisor és az IT Expert monitorozó eszköz már szintén elérhető szolgáltatásként, de várható, hogy pár hónapon belül a teljes platform a felhőbe költözik.

Budapesten debütált viszont a villamos elosztórendszerek egyik fontos elemének számító légmegszakítók legújabb generációja, a Masterpact MTZ, amelyet a Schneider Electric Magyarországon gyárt.

- Egyszerű eszköznél jóval többről van szó, mivel a Masterpact MTZ az intelligens működéshez szükséges alkalmazásokat is tartalmazza, így megtestesíti az EcoStruxure tervezési elvét, amely szerint hardverből és szoftverből felépülő integrált megoldásokat fejlesztünk - mondta Racsek Dániel, a Schneider Electric magyarországi marketingigazgatója. - A megszakító adatokat továbbít mindenkori állapotáról, így előre jelzi a karbantartás szükségességét, illetve akkor is riasztást küld, ha zavar áll elő működésében, és a probléma forrásának felkutatását, a hibaelhárítás menetét is segíti. A helyszínen, de biztonságos távolságból, okostelefonról kezelhető, helyezhető ismét üzembe. A Masterpact MTZ-vel a vállalatok folyamatosan figyelemmel kísérhetik az energiaadatokat, csökkenthetik a nem várt leállások számát és lerövidíthetik a helyreállításhoz szükséges időt, így nagyobb energiahatékonyságot érhetnek el, ami kisebb költségeket eredményez. Szoftverfejlesztéseink által a készülék ráadásul egyre okosabb lesz.

ÚJÍTÓK CSÚCSTALÁLKOZÓJA
A Schneider Electric idei konferencia-körútján világszerte 21 Innovation Summit eseményt rendezett, szűkebb régiónkban Budapest volt az egyedüli helyszín. Veres Zsolt szerint ez a vállalat hangsúlyos magyarországi jelenlétének, itteni teljesítményének is köszönhető. Leányvállalatain keresztül a Schneider Electric több évtizede tevékenykedik Magyarországon, budapesti kereskedelmi és energetikai-üzletviteli tanácsadói központja mellett Szigetszentmiklóson logisztikai központot alakított ki, zalaegerszegi, kunszentmiklósi és gyöngyösi gyáraiban többek között közép- és kisfeszültségű kapcsoló- és elosztó-berendezések, áramelosztó sínek és tartozékok készülnek. A vállalatcsoport több mint 1800 főt foglalkoztat hazánkban, éves értékesítési árbevétele tavaly meghaladta a 237 milliárd forintot, amiből több mint 201 milliárd exportból származott.

Háromezernél több magyarországi céggel, szakértő partnerrel is együttműködik a Schneider Electric, valamint csaknem 900 Magyarországon bejegyzett beszállítónak több mint 22 milliárd forintot fizetett ki az elmúlt évben.

A budapesti konferencián részt vevő 150 felhasználó szervezet és 100 partnercég képviselői az előadások mellett működés közben is láthatták az energiahatékonyságot fokozó legújabb rendszereket.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.