Hirdetés
. Hirdetés

Az IBM válasza az adatrobbanásra

|

Itthon is debütált az IBM System Storage DS5000 platform.

Hirdetés

Az IBM szeptember elején jelentette be az új kezdeményezését "Információs infrastruktúra" néven. Az amerikai IT szállító új adattárolási stratégiája szerint az ügyfeleik számára olyan új infrastruktúrát, illetve új technológiákat szállítanának, amely segítségével megbirkózhatnak az adatok mennyiségének robbanásszerű növekedésével - nyilatkozta a Computerworldnek Pierre Jean Bochard, az IBM adattárolási üzletágának közép- és kelet európai, afrikai és közel-keleti régiójáért felelős értékesítési vezetője, aki a közelmúltban egy, az IBM hazai partnerei számára rendezett budapesti szemináriumon mutatta be a cég új DS5000 adattároló rendszerét.

 

Pierre Jean Bochard szerint a szeptemberi bejelentés az IBM elmúlt három évében történt nagymértékű fejlesztéseket tükrözi: az IBM kilenc kutatólaboratóriuma dolgozott együtt azon, hogy új technológiákat, szoftvert, hardvert és szolgáltatásokat dolgozzon ki. Ezzel párhuzamosan számos akvizíciót is végrehajtottak a piacon: több adatkezeléssel, illetve adattárolással foglalkozó szoftver- és hardverszállítót, valamint szolgáltató céget vásároltak fel.

 

 

 

Természetesen a küzdelmet az információrobbanással továbbra is egy meghatározott büdzséből kell megoldaniuk az ügyfeleknek, az IT befektetéseiket a lehető legjobb megtérüléssel, illetve teljes költséggel kell megtervezniük. Olyan új technológiákat implementáltunk, amelyek révén az ügyfeleink optimalizálhatják az informatikai infrastruktúrájukat. Az IBM szándéka szerint az ügyfeleik olyan teljes körű megoldáshoz juthatnak, amely biztosítja a mind több iparágban megjelenő, szigorú európai szabályozásnak való megfelelőséget is - tette hozzá az IBM értékesítési vezetője.

 

Günter Stegner, az IBM Systems Storage DS5000 platformot kifejlesztő LSI adattárolási csoportjának közép- és kelet-európai igazgatója hozzátette: a DS5000 a következő logikus lépést jelenti az IBM mai kínálatához képest, amely már jó ideje a piacon van. Az új termék egyik legfőbb előnye a nagyfokú rugalmasság, ami az ügyfelek számára valódi esélyt biztosít arra, hogy egy olyan rendszert vásároljanak, amely nem csak a mostani üzleti igényekhez igazodik, de a jövőbeli bővülés is támogatja, mind az adatmennyiség, mind a jövőbeli technológiák terén.

(x)


Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.