Hirdetés
. Hirdetés

Ballmer: a Windows meg fog változni

|

Lehet, hogy a Windows 7 az utolsó hagyományos Windows. Az új verzió jelentős változásokat hozhat.

Hirdetés

"A Windows teljesen másként fog kinézni és a maiaktól eltérő alkalmazásokat fog futtatni" - mondta Steve Ballmer, a Microsoft vezérigazgatója a houstoni technológiai központban tartott beszédében. A Houston Chronicle tudósítása alapján a redmondi szoftvercég első embere előadásában külön hangsúlyozta a személyi számítógép szerepét, amely véleménye szerint a jövőben meg fog változni, amelyre jó példa a mobil táblagépek és az okostelefonok előretörése.

 


Az első jelentős változást hozó Windows, a vélhetően 2012 környékén megjelenő Windows 8 lehet, amellyel kapcsolatban egyelőre csak egy dolgot állíthatunk biztosan: System-on-Chip (SoC), azaz integrált architektúrákon, így például ARM rendszereken is futni fog. Ezen felül egy korábban kiszivárgott diasor alapján windowsos alkalmazásbolt és azon keresztül megvalósított vándorló profilok is helyet kaphatnak a platformban, amely mellett a WPF (Windows Presentation Foundation) ablakok helyére - a már Windows Phone 7-nél is alkalmazott - Silverlight ablakok kerülhetnek. Emellett hallani lehet még arcfelismerésről, hangvezérlésről, szolgáltatásként nyújtott Windowsról és a PC-s Kinect fejlesztőkészlet megjelentését követően egyre valószínűbbnek tűnik az is, hogy a Kinect élmény is az operációs rendszerbe költözhet.

 

 



Korábban egyébként egy Gartner által szervezett rendezvényen Steve Ballmer az eddigi legrizikósabb terméküknek nevezte a leendő platformjukat, így elképzelhető, hogy a Windows az elkövetkező években jelentősen meg fog változni.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.