BORGChat - csevegés helyi hálózaton keresztül

|

Egy csevegőprogram, amelynek érdekessége, hogy nem interneten, hanem helyi hálón működik.

Általában az ember a helyi hálózaton lévő ismerőseivel és kollégáival is internetes csevegőprogram segítségével tartja a kapcsolatot, pedig ha jobban belegondolunk, sokkal ésszerűbb lenne egy kifejezetten erre a célra létrehozott alkalmazást használni. Ilyen a furcsa nevű BORGChat, amelynek segítségével igen egyszerűen kommunikálhatunk az ugyanarra a helyi hálózatra kapcsolódott többi felhasználóval. A program rengeteg funkcióval bír, a fő csevegőszoba mellett saját külön bejáratú szobákat is létrehozhatunk, sőt akár magánbeszélgetést is folytathatunk egy másik felhasználóval. Tartalmaz egy üzenőfalat: erre felvitt üzeneteink akkor is látszanak, amikor kilépünk a programból; emellett „súghatunk" is másik felhasználónak, ez esetben az üzenetet csak a címzett látja, mások nem. Állományküldésnél lehetőségünk van egy pillanatra leállítani a folyamatot, és sávszélességkorlátot is megadhatunk. Mindezek mellett küldhetünk képet a többieknek egyenesen a Vágólapról, hangriasztással borzolhatjuk partnereink idegeit, formázhatjuk üzenetünk szövegét, és több mint 80 különböző animált smiley-t használhatunk.

 

Hirdetés

 


Remek alkalmazás a BORGChat, amely magyarul is tud. Ha helyi hálózatos csevegőprogramot keresünk, akkor mindenképpen próbáljuk ki.

Hirdetés
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://computerworld.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.