Hirdetés
. Hirdetés

BSA: megduplázódtak a feljelentések

|

89 százalékkal emelkedett a BSA hazai képviseletéhez érkező bejelentések száma.

Hirdetés

Még véget sem ért az év, de már az év első 11 hónapjában közel kétszer annyi bejelentés érkezett a szoftvergyártók érdekvédelmi képviseletéhez, a BSA-hoz, mint 2009-ben. A növekedés mértéke azért is meglepő, mert az idén publikált, 2009-et vizsgáló IDC-felmérésben, ha kismértékben is, de hosszú évek után először csökkent az illegális szoftverek aránya: 42-ről 41 százalékra. Ezzel az értékkel Magyarország már a globális átlagnál jobban teljesít, hiszen az pont a legutóbbi felmérésben nőtt 43 százalékra, részben az olyan illegális szoftverhasználat terén élenjáró piacok előretörése miatt, mint amilyen Kína, India vagy Brazília.

 

 



A szoftverekkel kapcsolatos visszaélések széles körben terjedtek el hazánkban. A Legfőbb Ügyészség adatai szerint Magyarországon 2009-ben 31 021 olyan bűncselekmény regisztráltak, amelyek tárgya szerzői, vagy szerzői joghoz kapcsolódó jogok megsértése volt, és ezek közül 9 684-szer, azaz az esetek 31,2 százaléka érintett szoftvereket.

A hazai bejelentések növekedésének tendenciájával kapcsolatban pontos információi a BSA-nak sincsenek, de a szervezet szakértői feltételezik, hogy ebben szerepet játszhat a világgazdasági válság elhúzódása, ugyanakkor sok esetben a munkahelyi és céges konfliktusok is. Okként merülhet fel az üzleti verseny tisztaságát romboló jogtalan versenyelőny, melyre egy vállalkozás a meg nem fizetett kalózszoftverek felhasználásából fakadó megtakarítások révén tesz szert. Egy cég könnyen ilyen előnyhöz juthat, ha szoftvereiért nem fizeti meg a licencdíjat, hanem azokat a versenytársaival ellentétben illegálisan használja. Egy ilyen kalózfelhasználó vállalat alacsonyabb kiadásai és költségei folytán könnyen aláaknázhatja a piaci versenyt.

A BSA-hoz érkező bejelentések különböző forrásokból származnak, de jó pár esetben a cégek saját jelenlegi vagy korábbi alkalmazottai, akár beszállítói számolnak be az illegális szoftverhasználatról. Dr. Szamosi Katalin, a szervezetet képviselő ügyvédi iroda vezetője elmondta: „Tapasztalataink szerint a cégek illegális szoftverfelhasználása miatt a hatóságok maguk is rendszeresen kezdeményeznek büntetőeljárásokat, vagy akár tartanak házkutatásokat is. A kalóz, avagy nem kellően licencelt szoftvereket felhasználó vállalkozások nem csupán a jogi felelősségre vonást, vagy a kártérítést kockázatják, hanem az üzleti életben ma már nélkülözhetetlen elvárásokat, azaz a megbízhatóságot és a cégér tisztaságát is."

 

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.