Hirdetés
. Hirdetés

Campusszá alakul a BalaBit fejlesztőközpontja

|

A legjobb befektetés a tanulás, és ez a kijelentés nem csupán fiatalemberekre, de vállalatokra, sőt, tulajdonképp nemzetekre is igaz. Ennek a gondolatnak a jegyében született meg az Open Academy, amely egy egyedülállóan őszinte, fapados konferencia.

Hirdetés

A BalaBit IT Security és a BME Villamosmérnöki és Informatikai Karának közös szervezésében november 20-án hatodik alkalommal kerül megrendezésre az Open Academy, amely rendezvénysorozat a szokásoknak megfelelően tavasszal szoftverfejlesztői témákkal, ősszel pedig a rendszerüzemeltetéssel foglalkozik. A rendezvény ezúttal új helyszínen a BME I épületében kerül megrendezésre, ahova most is több száz tanulni vágyó érdeklődőt várnak a szervezők. A jól bevált koncepció viszont változatlan marad, így a program délután kezdődik és késő estig tart majd, olyan érdekes témákat felvonultatva, mint a mobil eszközök és wi-fi hálózatok üzemeltetése, vagy éppen a Linux disztribúciók és a szilícium technológiák jövője.

Hirdetés

"Eredetileg a saját kollégáink továbbképzését szerettük volna megoldani, amikor kitaláltuk, hogy a fejlesztőink félévente üljenek vissza az iskolapadba. Mivel akkor már rendszeresen tartottunk előadásokat a Budapesti Műszaki Egyetem hallgatóinak, kézenfekvő volt, hogy őket is meghívjuk majd erre a tervezett képzésre. Végül az Egyetem által biztosította helyszín méretéből jött az ötlet, hogy tegyük teljesen nyitottá a tréninget. Arra jutottunk, hogy egy olyan gyorsan növekvő vállalat számára, mint amilyen a BalaBit, minden tudásra szomjas mérnök potenciális munkaerő. Így bármennyire is furcsa, de nekünk érdekünkben áll az ország valamennyi informatikusát képezni. Ez így önzőnek is hangozhatna akár, de valóban arról van szó, hogy sikeres hazai informatikai kultúra és versenyképes tudás nélkül mi sem érhetjük el a céljainkat." - avat be minket Györkő Zoltán a BalaBit ügyvezető igazgatója az immár harmadik éve nagy sikerrel működő rendezvény indulásának körülményeibe.

"Az Open Academy kicsit olyan, mint amilyen Woodstock lehetett. Ez egy fapados konferencia, ahol senki nem akar semmit eladni neked. Senki nem fizeti az italod vagy az ebéded, így semmit nem is várnak el tőled cserébe. Az egész koncepció sallangoktól mentes és őszinte. Az előadók azért jönnek, mert szeretnének több száz ember előtt okosakat mondani. A hallgatók azért, mert szeretnének okosakat hallani. Mi pedig azért szervezzük az egészet, mert szeretjük azokat, akik okosak. Bár az Open Academy a mi találmányunk, valójában az egész hazai IT szakma közös rendezvénye." – folytatta Györkő Zoltán.

Az Open Academy ezúttal is hat darab 40 perces blokkból áll majd, amelyből ötnek a tematikáját a BalaBit és más hazai informatikai cégek állítják össze. A hatodikat pedig, mely egy Meetup szekció a közönségből verbuválódott előadók töltik meg tartalommal a rendezvény előtti hetekben. Így biztosítják a szervezők, hogy a tréningen a legforróbb, és a szakemberek számára leginkább érdekesnek ítélt témák kerüljenek terítékre. A program folyamatosan frissül, így érdemes követni a rendezvény weboldalát, ahol a részvételi szándékukat is jelezhetik az érdeklődők. Az esemény mindenki számára teljesen nyílt és ingyenes, csupán egy regisztrációra van szükség a www.balabit.hu/openacademy oldalon.

 

A BalaBit a rendezvény sikerén felbuzdulva nem szeretne megállni ezen a ponton ezért, egy bejelentésre is készül az eseményen. "A BalaBit sikere mindig is az innovációból fakadt. Az Open Academy pedig arra tanított meg minket, hogy nem csak technológiában érdemes újat alkotni, de az üzleti gondolkodásban is. Olyan bejelentést szeretnék tenni, ami bizonyítja, hogy a BalaBit ezen a téren is felnőtt a világ jelentős üzleti innovátorai mellé. A jövőben valamennyi belső tréningünket nyitottá tesszük bárki számára. A fejlesztőközpontunk így egyre inkább egy egyetemi campus jellegét öltheti, ahol a tudás és a kapcsolati háló koncentrálódik. Legyen az C++, projekt menedzsment, marketing, vagy bármi más tréning, az üres székek ezentúl kiadók." - jelentette ki a BalaBit első embere.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.