Hirdetés
. Hirdetés

Csökkenő ADSL árak

|

Az NHH Tanácsa a napokban ötödik alkalommal tette közzé az ADSL-szolgáltatás szabályozott nagykereskedelmi árait.

Hirdetés

A Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) által 2006 tavaszán bevezetett - az ADSL-szolgáltatás kiskereskedelmi árain alapuló - nagykereskedelmi árszabályozás hatására a piacon a verseny erősödött és a növekvő sávszélesség mellett csökkentek a fogyasztói árak - mondta Pataki Dániel, az NHH elnöke. Az úgynevezett retail minus (RM), azaz a szolgáltatás kiskereskedelmi árain alapuló nagykereskedelmi árszabályozás keretében megjelent legfrissebb nagykereskedelmi árak a 2007 első félévi kiskereskedelmi árakból indulnak ki.

2007 első félévének végén Magyarországon több mint 1,1 millió szélessávú (ADSL és kábelmodemes) internet-hozzáférés volt a 2005 végi 584 ezer és a 2004 végi 370 ezer után. Az RM szabályozással érintett ADSL-hozzáférések száma két és fél év alatt közel megtriplázódott és 2007 júniusára 690 ezer fölé emelkedett. A félév végén Magyarországon a telefonvonalak több, mint 20 százalékán vettek igénybe az előfizetők ADSL-szolgáltatást, de van olyan szolgáltatói terület is, ahol minden harmadik vonalon volt szélessávú internet-hozzáférés.

Az RM módszer bevezetésével 2006-ban az NHH Tanácsának az volt a célja, hogy a hatékonyan működő internet szolgáltatók mind az öt kötelezett nagykereskedelmi szolgáltató - Emitel, Hungarotel, Invitel, Magyar Telekom (T-Com) és Monortel - területén megfelelő árréssel igénybe vehessék a nagykereskedelmi szolgáltatást, és így versenyképes ADSL-ajánlatokkal jelenhessenek meg. Ez 2007 első félévére valósult meg, ekkortól ugyanis mind az öt kötelezett szolgáltató szolgáltatási területén több kiskereskedelmi ajánlat közül lehet választani. A retail minus módszer bevezetése előtt csak a Magyar Telekom és az Invitel területén volt verseny a kiskereskedelmi ADSL-szolgáltatást nyújtó cégek között, míg ma már az egész országban van lehetőség alternatív szolgáltatót választani. Az egyes szolgáltatási területeken eltérő számban, de összesen 24 internet szolgáltató kínál ADSL-szolgáltatást. 2006 júniusában az ADSL-előfizetők 96 százaléka a Magyar Telekom és az Invitel körzeteiben vette igénybe a szolgáltatást. Mára a Magyar Telekom és Invitel területek részesedése 92 százalékra csökkent.

A szabályozás bevezetése óta a legnépszerűbb (jellemzően 1 Mbps sávszélességű) csomagok nagykereskedelmi árai 2-51 százalékkal mérséklődtek. A kisebb csökkenés az alacsony sávszélességről induló és folyamatosan (néhol két-háromszorosára) bővülő csomagok esetén figyelhető meg, míg az új csomagok ma már lényegesen alacsonyabb árakon jelennek meg a piacon, mint 2005-2006-ban. A legnépszerűbb csomagok átlagára az első RM határozatnál 7254 Ft/hó volt, a negyedik határozat idején ez 6348 Ft/hó volt, az ötödik határozat alapját jelentő 2007 első félévében pedig az ilyen új csomagok ára 4362 Ft/hó volt. A kábelmodemes hozzáférések ára az ADSL-árakkal együtt csökken, erősítve a versenyt a szélessávú internetpiacon.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.