Hirdetés
. Hirdetés

Csúszik a Magyar Telekom közgyűlése

|

A Magyar Telekom nem tartja meg április végén 2006. évi rendes Közgyűlését, mivel a cég pénzügyi eredményeinek auditálása még folyamatban van. Az audit lezárását, illetve a szükséges igazgatósági döntések meghozatalát követően teszi közzé a távközlési vállalatcsoport az évi rendes Közgyűlés pontos időpontját, valamint az osztalék összegére vonatkozó javaslatot.

Hirdetés

A Magyar Telekom 2005. évi eredményeinek 2006. február 13-án történt közzétételekor bejelentette, hogy vizsgálatot folytat az egyik leányvállalata által mintegy 700 millió forint értékben megkötött szerződések ügyében. A vizsgálat célja annak megállapítása, hogy a szerződések megkötése ellentétes volt-e a társaság szabályzataival, illetve a releváns jogszabályokkal. A független jogi tanácsadó vezetésével és az audit bizottság felügyelete alatt zajló vizsgálat még jelenleg is tart, és a Magyar Telekom eredményeinek auditálása függ a vizsgálat kimenetelétől. A Magyar Telekom elkötelezett az iránt, hogy a vizsgálatot a vonatkozó törvényi és szabályozói kötelezettségeinek betartásával, valamint az illetékes kormányzati szervekkel és szabályozó hatóságokkal együttműködve hajtsa végre.

A Magyar Telekom az évi rendes Közgyűlésnek a fenti okból történő csúszása miatt nem tud majd tartani bizonyos, a magyar törvények és a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) szabályzata által megállapított határidőket. A fenti törvények és szabályzat értelmében a tőzsdei cégeknek a Közgyűlés által jóváhagyott, auditált éves jelentéseiket a vonatkozó pénzügyi év végét követő 120 napon belül (legkésőbb május 2-ig) be kell nyújtaniuk a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének és a BÉT-nek. A társaság törekszik arra, hogy az ésszerűen lehetséges legrövidebb időn belül megtartsa évi rendes Közgyűlését és elfogadtassa éves eredményeit.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.