Hirdetés
. Hirdetés

CT itt, radiológus ott

|

Akár 10-15 perc alatt megérkezhet a vizsgálat helyszínére a távolban felállított diagnózis az eRADical teleradiológiai rendszer segítségével.

Hirdetés

A vártnál gyorsabban haladtak a munkával, így már június elején megkezdte működését a közel 1 milliárd forintos fejlesztéssel (GOP 1.1.1) létrehozott eRADical. A teleradiológiai rendszer az Enterprise Group és a Magyar Fejlesztési Intézet Nonprofit Zrt. terméke. A konzorcium stratégiai szakmai partnere az Uzsoki Kórház.

A technológiailag még tesztfázisban lévő eRADical segítségével az Uzsoki Kórházban leletezik a Szent Lázár Megyei Kórházban végzett CT-vizsgálatok eredményeit. Naponta 30-40 CT-felvételt továbbítanak elektronikusan a fővárosba, ahol radiológus szakorvosok állítják fel a diagnózist, majd küldik vissza Salgótarjánba a leleteket. A folyamattal elkerülhető a betegek utazása, illetve meggyorsítható – akár 10-15 perc alá szorítható – a diagnózis felállítása.

A vizsgálatot végző intézmény, valamint a felvétel megtekintésének és kiértékelésének helyszíne akár több száz kilométerre is lehet egymástól. A rendszer jól skálázható, tárolási és feldolgozási környezete elosztott, architektúrája robusztus, rendelkezésre állása magas. A képtovábbítás és -megjelenítés során megmarad az eredeti diagnosztikai képminőség, továbbá a felvételekhez tartozó vizsgálati adatok is villámgyorsan a leletezés helyszínére érkeznek. A rendszer illeszkedik a jelenleg elérhető, valamint a bevezetés előtt álló vagy párhuzamosan fejlesztett egészségügyi rendszerekhez, továbbá támogatja a betegadminisztrációs és általános gazdálkodási feladatokat is – tájékoztatott Orbán Előd, az Enterprise Group ügyvezető igazgatója.

Az eRADicalt – moduláris felépítése révén – a kis rendelőintézetek és a nagy kórházak, klinikák egyaránt használhatják. A képtovábbítási, illetve leletezési folyamatba gyakorlatilag korlátlan számú egészségügyi intézmény bekapcsolódhat. Figyelemre méltó, hogy a rendszert a ma használatos általános orvosdiagnosztikai eszközök támogatásán túl a mobilalapú és páciens oldalú klienseszközök kiszolgálására is felkészítették.

Noha országszerte sok intézményben van radiológushiány, az eRADical terjedése több akadályba ütközik. Napjainkban nem minden egészségügyi intézmény rendelkezik megfelelő szélessávú internetkapcsolattal (az eRADical zavartalan használatának, illetve a CT-felvételek továbbításának előfeltétele a minimum 20 Mbit/s feltöltési sebesség), továbbá a rendszer használatának van bizonyos eszközigénye. Az eRADical országos elterjesztéséhez tehát központi támogatásra és finanszírozásra volna szükség.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.