Hirdetés
. Hirdetés

Demo09: egy lépésre a sikertől

|

Már nevezhetnek az ötletgazdák és startupok a Figyelő és a PC World decemberi eseményére, a Demo konferenciára.

Hirdetés

Mától lehet nevezni a Demo 2009-re azoknak az ötletgazdáknak és kezdő vállalkozásoknak, amelyek szeretnének bemutatkozni az év végi ötletparádén. A 2008-as rendezvény tapasztalataiból kiindulva a konferencia továbbra is azt célozza, hogy a pályázók ötleteiket, kész terveiket, már működő vállalkozásukat a befektetők és a szakmai közönség számára bemutathassák. A rendezvény lehetőségeket próbál teremteni az induló internetes vállalkozások - a start-upok - között számos kiemelkedő szakmai megoldásainak megismertetésére. A rendezvény idei időpontja december 10., a pályamunkákat november 10-ig várják a szervezők.

A rendezvényen nem csak a fejlesztők találkozhatnak egymással, célunk a hazai befektetői szektor szereplőivel, a már befutott vállalkozások vezetőivel való eszmecsere, illetve közvetlen kapcsolat kialakítása. A rendezvényre meghívott szakemberek és a pályázók közötti személyes találkozó – a rendezvény előtti ingyenes konzultáció és felkészítés - szintén segítheti a most induló vállalkozások első lépéseit, életképességét.

 

A DEMO 2009-re vezető pályázat célja, hogy az informatika területén áttörés előtt álló, egyszemélyes vagy mindössze pár főből álló fejlesztői csoportokat összehozza a kockázati tőkével, üzleti angyalokkal, a gazdasági hatalommal rendelkező befektetőkkel. A sikerrel pályázók a konferencián prezentálhatják saját fejlesztéseiket egy hozzáértő szakmai grémium előtt.



A 2008-as győztes pályázat, a Skreeno

A konferencián a tíz legjobb pályázó prezentációja mellett szakmai előadások is színesítik a programot, amelyek piaci elemzések és trendek felvázolása mellett valóban hasznos, máshol el nem érhető, a valódi üzleti életből vett információkkal gazdagíthatják a hallgatóságot. Az esemény lehetőséget teremt az elinduláshoz, a médiaszerepléshez, illetve alkalmat ad a partner és befektető kereséséhez is, illetve akár új innovatív munkatársak megtalálására.

 

Az IDG amerikai, kínai és németországi rendezvénye mellett a budapesti helyszín lehetőséget teremthet a környező országok, illetve a határon túli magyar fejlesztők bemutatkozására is. A Tavalyi nyertesek idén beszámolnak majd az elmúl év tapasztalatairól, illetve részt vesznek a szakmai zsűri munkájában is.


Nevezés és regisztráció az ötletgazdáknak itt!
A nevezők számára a konferencia ingyenes.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.