Hirdetés
. Hirdetés

Durván csökkent a spamek száma

|

70-80 százalékkal csökkent a spamek aránya egy most kiiktatott spammer miatt.

Hirdetés

Hatásosnak bizonyult az FBI akciója, soha nem látott mélységben a magyar spam-arány, állítja a Sunbelt. Az elmúlt napokban 70-90%-kal csökkent a spamek aránya jelentették azok a vállalatok, amelyeknek levelező kiszolgálóját a Ninja E-mail Security vírus- és spamszűrő védi.

Az egyik legnagyobb szállítmányozási cég levelezésében például 70%-al esett vissza a beérkező kéretlen levelek száma, a heti 1.1 millió spam helyett már „csak" 330.000 érkezik és számuk napról napra csökken. A korábban sohasem látott szintűre visszaeső reklámlevél-áradat az FBI akciójának köszönhető, amely során lekapcsolták McColo nevű, gyermekpornóval és vírusterjesztéssel megvádolt szolgáltatót, amely ügyfelei közt a legnagyobb amerikai spammer hálózat tagjai is megtalálhatóak voltak.

Magyarországon is érezhetően csökkent a spamek aránya
A magyar elektronikus levelezésben is csökkent a kéretlen levelek aránya az elmúlt napokban. Az spamszűréssel foglalkozó MPP statisztikája szerint míg októberben a két legnagyobb hazai ingyenes e-mail szolgáltatót, illetve számos nagyvállalatot védő MPP és Mail Security Desktop rendszer nem ritkán 80% feletti spamarányt jelzett, addig a McColo lekapcsolásának napjától kezdve folyamatosan csökken a reklámlevelek aránya, gyakran 50% alá süllyed.

„Régen láttunk ilyen kiegyenlített arányt a hasznos és a kéretlen levelek között, és bár a mostani helyzet a radikális beavatkozásnak köszönhetően hirtelen megváltozott, idővel biztosan visszaáll a sajnos normálisnak nevezhető 80% feletti szintre" - mondja az MPP képviseletének vezetője, Bódis Ákos.

A szakember szerint a szolgáltatás 2006-os beindítása óta még sohasem ért el 50% alatti szintet a spamek aránya. Kérdéses persze, hogy ez az idilli állapot meddig áll fenn, hiszen a spammereknek ez jelentős bevételkiesést hoz, ezért mihamarább olyan - feltehetőleg kínai, vagy orosz - szolgáltatókat vesznek igénybe, amelyeket az amerikai bűnüldözési szervek nem érnek utol.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.