Hirdetés
. Hirdetés

Durvul a Google-Microsoft szabadalmi vita

|

Az Androiddal kapcsolatos szabadalmak miatt élénk vita alakult ki a két óriáscég között.

Hirdetés

"A Microsoft és az Apple mindig próbálta elvágni a másik torkát, most viszont közös ágyba bújnak, és nehezen lehet megérteni, hogy miért" - írja David Drummond, a Google alelnöke és vezető jogásza a keresőcég hivatalos blogjában. A Google szakembere szerint a magyarázat egyszerű, a mobil platformjuk sikere összekovácsolta a két tradicionális ősellenségeket, s így egy "összehangolt, szervezet kampányt indítottak az Android ellen a Microsoft, az Oracle, az Apple és más technológia cégek, hamis szabadalmakat felhasználva".

 

 

 

 

David Drummond példaként a Nortel, illetve a Novell szabadalmainak a CPTN holdingon (amelynek a Microsoft és az Apple is tagja) keresztül való felvásárlását hozza fel példaként, amely miatt minden Android aktiválásnál 15 dollár licenc díjat kell fizetni, amely összeg például a Windows Phone 7 esetén nem létezik. "A szabadalmak az innováció ösztönzése miatt léteznek, ebben a formában viszont fegyverek, amelyek a fejlődést akadályozzák meg" - írja a Google vezető jogásza.

Az "Android adó" vádakra később Brad Smith, a Microsoft vezető jogásza válaszolt Twitter üzenetében. "A Google azt állítja, hogy a Novell szabadalmakat azért vettük meg, hogy őket távol tartsuk azoktól. Tényleg? Megkértük őket anno, hogy csatlakozzanak. Azt mondták, hogy nem."

Az ellencsapásra szinte azonnal reagált David Drummond. "Ha átgondoljuk az esetet, könnyen megérthető, hogy miért mondtunk nemet a Microsoft ajánlatára. A redmondi szoftvercég célja az volt, hogy távol tartsa a Google-t és az android készülékek gyártóit azon szabadalmaktól, amelyeket támadásra használhat fel. A Novell szabadalmainak közös felvásárlása, amely minden résztvevőnek adott volna licencet, elhárította volna a védelmet ezen értékeknél, amelyet a Microsoft és partnerei sikerrel tudtak volna támadni" - írja a Google szakembere.

 

 



Az i-re a pontot végül Fraw Shaw, a Microsoft szóvivője tette fel, aki a személyes Twitter profilján keresztül négy üzenetben visszavágott a Google szakemberének. "Felajánlottuk a Google számára a lehetőséget a Novell szabadalmainak a közösé felvásárlására, de nemet mondtak. Miért? Azért mert egy olyan valamit akartak megvenni, amellyel egy másik cégnél tudtak volna követelőzni. Szóval a partneri viszony kialakítás és az iparági szabadalmi teher csökkentése nem az, amit ők akarnak" - írta Frank X. Shaw.

 

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.