Hirdetés
. Hirdetés

East: az ARM a szerverpiacra készül

|

Warren East, a chipgyártó vezérigazgatója bízik abban, hogy 2014-ben, első 64 bites processzorukkal sikerrel debütálnak majd az Intel és az AMD dominálta szerverpiacon.

Hirdetés

Warren East, az ARM CEO-ja
Warren East, az ARM CEO-ja

A szervergyártók több, az alacsony fogyasztású ARM-chipekre épülő kísérleti rendszer kifejlesztését jelentették be az idén, ami megerősíti a vállalatot abban, hogy érdemes kilépniük erre a piacra – nyilatkozta a múlt héten a Las Vegas-i CES-en Warren East, a vállalat vezérigazgatója. Warren hangsúlyozta: egy-két éven beül a szegmens meghódításához szükséges eszközöket és processzor-architektúrát is kidolgozzák.

Az ARM processzorait ma elsősorban az okostelefonokban és táblagépkben használják előszeretettel, de a szervergyártók is egyre nagyobb fantáziát látnak ezekben a jelentős költségcsökkentést lehetővé tevő, alacsony energiaigényű megoldásokban. Nem véletlen, hogy az elmúlt hónapokban a Hewlett-Packard és az Nvidia is ARM-alapú kísérleti rendszerek kifejlesztését jelentette be.

A cégnek nem lesz könnyű dolga, ha szeretné megvetni a lábát a szerverpiacon: olyan fajsúlyos vetélytársakat kellene kiütnie a nyeregből, mint az Intel és az Advanced Micro Devices. Tovább nehezíti a dolgukat, hogy míg a vetélytársak x86-os chipjei már ma is 64 bites architektúrára épülnek, az ARM egyelőre csak 32 bites lapkák sorozatgyártására képes.

„Számos olyan szerveralkalmazás van a piacon, amit már alapból a 64 bites processzorokra fejlesztettek. Az ARM egy 32 bites processzor, ezért kénytelenek vagyunk elfogadni a tényt, hogy egyelőre alkalmatlan bizonyos nagy teljesítményigényű feladatok ellátására” – mondta East.

A cég októberben mutatta be első 64 bites prototípusát, az ARMv8-at; az architektúra legkorábban 2014-ben kerülhet forgalomba. Az új chip az eddigieknél jóval nagyobb memória- és tárolókapacitással rendelkezik majd, ami minden valószínűség szerint alkalmassá teszi a bonyolult szerveralkalmazások kezelésére.

Miközben az ARM szerverpiaci antréjának előkészítésén dolgozik, az Intel sem tétlenkedik. A világ legnagyobb chipgyártója a CES-en jelentette be, hogy új, alacsony fogyasztású Atom Medfield processzorai már az idén megjelennek a Lenovo és a Motorola okostelefonjaiban.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.