Hirdetés
. Hirdetés

Egy reset majdnem hazavágta a 2,5 milliárdos Mars-robotot

|

A marsi szuperterepjáró még meg sem érkezett a vörös bolygóra, máris elromlott. Pontosabban a fellövés után felfedezett szoftverhiba miatt nem lett volna képes megfelelően működni. A NASA most bejelentette: sikerült feltölteniük a hibajavítást.

Hirdetés

A NASA 2,5 milliárd dolláros mozgó marsi laboratóriuma, amely akkora mint egy városi terepjáró, nem tudta volna elvégezni a munkáját, ha  a NASA szakembereinek nem sikerült kijavítani azt a szoftverhibát, amelyet a szuper rover számítógépének váratlan újraindulásakor következett be.

A bajt – egy memória elérési hibát a számítógép BAE Systems által gyártott RAD750 processzorának memóriakezelési egységénél – november 29-én, három nappal a fellövés után észlelték. A hiba megtalálása és korrigálása több mint két hónapot vett igénybe, míg végül a NASA mérnökei frissíteni tudták a szoftvert, s megszűnt a probléma. Ezzel úgy tűnik, hogy a Curiosity Marsi Tudományos Laboratórium nyolc hónapos útja végén, ha szerencsésen leszáll a vörös bolygóra, nekifoghat a kutatásnak, hogy lehet-e élet a Marson, vagy volt-e ott valaha élet.

Forrás: NASA

„Jó detektív munkával kellett kiderítenünk, hogy az újraindulás miért következett be, s milyen megoldást kell alkalmaznunk, hogy ez ne következhessen be ismét” – közölte Richard Cook, a projekt helyettes vezetője. A feltöltött javítással megváltoztatták a nem használt adatok tárolásának konfigurációját. A NASA beszámolója szerint a mérnökök ezen a héten megerősítették, hogy a javítás sikerült, és minden ismét megfelelően működik. A Curiosity – amely tíz különféle tudományos berendezéssel van felszerelve – Marsra szállása augusztusban várható.

A Curiosity talaj- és kőzetmintákat gyűjt, majd elemzi is azokat, hogy bizonyítékot találjon, a környezet megfelelő életfeltételeket nyújt mikroorganizmusok számára. A mozgó laboratórium földi súlya egy tonna, kétszer olyan hosszú és ötször olyan nehéz, mint a korábbi Mars-járó robotok. 

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.