Hirdetés

Egy hibás szerver miatt kidőlt a Windows Live

|

Egyetlen szerver leállása miatt komoly fennakadások voltak a Windows Live szolgáltatásainál.

A tegnapi napon hazai idő szerint este 6 és 7 óra között problémák léphettek fel azon felhasználóknál, akik a Windows Live valamelyik szolgáltatásába próbáltak bejelentkezni. A belépéshez szükséges Live ID vizsgálatát ugyanis a Microsoft szerverei nem tudták elvégezni, ami miatt elérhetetlenné vált többek között a Hotmail, az Xbox Live és a Live Messenger szolgáltatása is.

 



Habár a kiesést egyetlen szerver hibája okozta, a redmondi szoftvercég elmondása szerint az így kiesett LiveID profilok tulajdonosai alaposan megterhelték a többi szervert is, amely miatt idővel mindenki számára érzékelhetővé vált a leállás. Ezt jól jelzi, hogy David Taraso Twitter üzenete alapján még parancssorban kiadott ping utasítással sem lehetett elérni a Live szervereit.

 

 



"Az egyik kiszolgálónk hibája miatt a Windows Live ID bejelentkezés nem működött néhány felhasználónknál, ami még nagyobb megterhelést jelentett a további szervereinknek. Lekapcsoltuk a problémás gépet és egy újonnan vásároltat állítottunk be a helyére. Habár azonosítottuk a root hibát, és egy órán belül kijavítottuk azt, egy ideig még eltart, hogy a szolgáltatásunk a normál szintre visszaálljon. Mint minden kimaradást, ezen ügyet is alaposan megvizsgáljuk, hogy a későbbiekben hasonló eset ne történhessen meg. Elnézést kérünk felhasználóinktól és partnereinktől, akiket érinthetett a hiba" - írja a Windows hivatalos blogján Arthur De Haan, a Windows Live mérnöke.

 

Hirdetés
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://computerworld.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.