Hirdetés
. Hirdetés

Egy projekt gyerekbetegségei

|

Az OpenStack júliusban ünnepelte harmadik születésnapját, ami jó alkalmat adott a rövid idő alatt elért, látványos eredmények méltatására éppúgy, mint a bírálatokra.

Hirdetés

A NASA és a Rackspace 2010-ben azzal a céllal indította a nyílt forráskódú OpenStack-projektet, hogy az a nyilvános felhőszolgáltatásokat kínáló szolgáltatóknak és a magánfelhőket építő vállalatoknak egyaránt olyan platformot adjon, amely hibridkörnyezetben is a különböző felhők közötti interoperabilitás biztosítéka lesz.

Hirdetés

De éppen az együttműködés, az átjárhatóság az a terület, ahol a legtöbb bírálat éri a projektet. Minden eddigi eredmény ellenére a Rackspace OpenStack-felhője például külön illesztés nélkül továbbra sem működik együtt a projektet támogató számos más szállító, közöttük a HP, az IBM, a Red Hat vagy a Suse Linux hasonló megoldásával – mutatott rá a Cloud Technology Partners elemzője testvérlapunk, a Network World cikkében. Feltételezhető persze, hogy közös üzleti érdektől vezérelve a szállítók orvosolni fogják a problémák többségét, azonban figyelemre méltó, hogy erre a mai napig nem került sor.

Ráadásul olyan véleményeket is hallani, hogy az OpenStack relevanciájának megőrzéséhez a projekten belüli interoperabilitási problémák megoldása önmagában kevés lesz, ahhoz az OpenStack-alapú felhőknek az Amazon nyilvános felhőjével is együtt kellene működniük. Mások viszont úgy vélik, hogy a projekten belül zajló munkát nem szabad túl szorosan az Amazon fejlesztéseihez igazítani. Az OpenStack védelmezői szerint a kód jelenleg is kompatibilis az Amazon Web Services API-kkal, amelyeket a szállítók tetszés szerint támogathatnak megoldásaikban. Végső soron az OpenStack fejlesztéseit a felhasználói igények diktálják – ha a vállalatok keresnek egy funkciót, azt a közösség nyilván el fogja készíteni. A munka aligha irányulhat egyedül arra, hogy teljes körű interoperabilitást biztosítson az Amazon felhőjével, akármilyen fontos is ez.

Eredeti köszöntő
Pat Gelsinger, a projektet egyébként támogató VMware vezérigazgatója ugyancsak eredeti módon köszöntötte az ünnepeltet, mondván, az OpenStack aligha fog széles felhasználói táborra találni a vállalati piacon, a nyílt forráskódú platform sokkal inkább a nyilvános felhőkörnyezeteket építő szolgáltatók körében számíthat sikerre.

Gelsinger a Network Worldnek adott interjúban azzal érvelt, hogy mára nagyon sok vállalat bevezette a VMware virtualizációs megoldását, ezért magánfelhő-környezetét is erre a technológiára építi, ami érthető, mivel ez szolgálja jól a beruházások értékének megőrzését, a váltás túlságosan költséges lépés lenne. A nyilvános felhőszolgáltatók számára ugyanakkor a nyílt forráskódú keretrendszer megfelelő választás lehet felhőkörnyezetük kialakításához. A VMware az elmúlt időszakban nem szerzett túl sok ügyfelet ebben a piaci szegmensben, ezért az OpenStack támogatása egyúttal új üzleti lehetőséget is kínál a cégnek, tette hozzá a vezérigazgató.

Az OpenStack esélyeit a vállalati piacon korábban már mások is kétségbe vonták, de a projekt rajongói tábora persze lehurrogja a károgókat. Pat Gelsinger ráadásul hazabeszél, szavai – legalábbis részben – a VMware üzleti érdekeit szolgálhatják. A korábbi évek szárnyalását követő visszaeséssel és az olcsóbb virtualizációs megoldást kínáló versenytársak megjelenésével szembesülő VMware nyilván mindent megtesz azért, hogy meglévő ügyfeleinél felhőbeszállító maradhasson. Az OpenStack azonban ettől függetlenül a szolgáltatók mellett a vállalatok érdeklődését is felkeltette.

A koraérettség jelei
Mind a közép-, mind a nagyvállalatok körében növekvő keresletet tapasztalunk az OpenStack-alapú megoldások iránt, akár házon belüli vagy külső szolgáltatónál hosztolt magánfelhő- vagy hibridfelhő-környezetek kialakításához választanak technológiát – mondta Lauren Sell, a projekt kommunikációs vezetője, többek között olyan cégeket említve a vállalati felhasználók között, mint a Bloomberg, a Best Buy, a Cisco, a Comcast, az NSA és a PayPal.
Idén júniusban, a Budapesten megrendezett SUSE Konferencia 2013 közönsége szintén olyan nyílt forráskódú magánfelhő-infrastruktúrával ismerkedhetett meg, amelynek elemei részben az OpenStack-projekt fejlesztéseire épülnek.

Az irányvétel és a relevancia körül zajló vita ellenére a projekt – amelyet ma már az AMD-től a Yahoo-ig több mint 200 technológiai cég és szervezet támogat – rövid idő alatt látványos eredményeket ért el. A világ 128 országában több mint 11 ezer tagot számláló közösség félévente következetesen új fejlesztésekkel jelentkezik. Az OpenStack fejlesztői és felhasználói konferenciáján minden alkalommal kétszer annyian vesznek részt, mint az előző eseményen. A következő rendezvényre idén novemberben kerül sor, ezúttal Hong Kongban, válaszul a projekt növekvő nemzetközi támogatottságára. Eközben a támogató vállalatok továbberősítik OpenStack-stratégiájukat, a Red Hat például saját disztribúciót bocsát ki, míg a Rackspace teljes körű nyilvános felhőkörnyezetet futtat a platformon.

Mindez arra utal, hogy a projekt harmadik születésnapján felerősödő vita aligha árnyékolhatja be az OpenStack jövőjét, sokkal inkább egy gyorsan érő projekt gyerekbetegségeiről árulkodik.

Hirdetés
Ügyfélszolgálati változás!
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://computerworld.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.