Hirdetés
. Hirdetés

El kell törölni a távközlési adót

|

Az Európai Bizottság szerint jogsértő a magyar távközlési adó, ezért el kell törölni. A bizottság azonban hajlik a tárgyalásra.

Hirdetés

A távközlési szolgáltató cégeket sújtó, tavaly októberben bevezetett különadó eltörlésére szólította fel Magyarországot csütörtökön az Európai Bizottság. A véleményezés szerint ez az adó ellentétes a távközlési szektorra vonatkozó EU-jogszabályokkal, mert a szóban forgó adóból származó bevételeket a központi költségvetés használja fel, tehát nem arra fordítják, hogy azokból a távközlési szektor szabályozásának külön költségeit fedezzék.

Az Európai Bizottság úgynevezett indoklással ellátott véleményt küldött Magyarországnak, kérve a távközlési különadó eltörlését. Budapestnek két hónapja van arra, hogy tájékoztassa a végrehajtó testületet a foganatosított intézkedésről, amellyel eleget tesz a felszólításnak. Ha ezt nem teszi meg, az Európai Bizottság az Európai Bíróság elé viheti az ügyet.

Nincs egy éves se a törvény
A parlament 2010. október 18-án fogadta el - Lázár János és Rogán Antal fideszes képviselők javaslatára - az úgynevezett válságadók bevezetését, amelyeket először 2010. decemberében kellett megfizetni. Orbán Viktor miniszterelnök az ezt megelőző héten jelentette be, hogy további válságadókat kívánnak bevezetni, amelyek a távközlési, illetve telekommunikációs, az energetikai szektort és a kereskedelmi áruházláncokat érintik 3 éven keresztül, már 2010-ben is. Akkor a kormányfő azt mondta, hogy a távközlési szektortól 2010-2012 között évi 61 milliárd forintot, az energetikai szektortól évente 70 milliárdot, a kereskedelmi áruházláncoktól 30 milliárdot várnak.

Az elfogadott törvény szerint a távközlési tevékenységet végző társaságoknak az adóalap 100 millió forintot meghaladó, de 500 millió forintot meg nem haladó része után 2,5 százalék, az adóalap 500 millió forintot meghaladó, de 5 milliárd forintot meg nem haladó része után 4,5 százalék, az adóalap 5 milliárd forintot meghaladó része után 6,5 százalék adót kell fizetniük. 100 millió forint alatt a távközlési cégüknek nem kell különadót fizetniük.

Van még lehetőség tárgyalásra
Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője márciusban kijelentette, hogy a kormány álláspontja szerint a távközlési cégek különadója minden tekintetben megfelel az európai uniós jogszabályoknak. A szóvivő akkor azzal indokolta a távközlési különadó megfelelését az uniós előírásoknak, hogy a közös teherviselés európai érték, és a távközlési cégek különadójának kivetésére éppen annak érdekében került sor, hogy az arányos és közös teherviselés valóban létrejöjjön.

Bizottsági források csütörtökön jelezték, hogy a testület akkor tudna a szabályoknak megfelelő válságadóként tekinteni a magyar illetékre, ha az általánosságban sújtaná a cégeket, nem csupán a távközlési ágazatot. A források szerint a mostani felszólítás után még mindig van lehetőség tárgyalásra, a bizottság meggyőzésére, hogy az adó teljes egészében megfelel a szabályozásnak. Amennyiben azonban ez sem vezet el a probléma rendezéséhez, egyetlen megoldásnak az adó eltörlése mutatkozik.

Forrás: MTI

Hardverek, szoftverek, tesztek, érdekességek és színes hírek az IT világából ide kattintva!

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://computerworld.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.