Hirdetés
. Hirdetés

Google Lunar: talpon maradt a Puli

|

A magyar csapat befizette a Google versenyének regisztrációs díját, így a Puli akár a holdra is eljuthat.

Hirdetés

A Puli Space Technologies sajtóközleményében bejelentette, hogy a 2010 szeptemberében indult, sikeres pénzgyűjtő akciója után elutalta a Google Lunar X Prize (GLXP) verseny 50 ezer dolláros nevezési díját a versenyt kiíró X Prize Alapítvány számlájára. A magyar csapat célja, hogy a 30 millió dollár összdíjazású megmérettetés húsznál is több nevező csapata közül elsőként küldjön a Holdra egy magánerőből épített űrszondát, amely ott, a GLXP kiírásának megfelelően, különböző feladatokat teljesít. Habár a regisztráció csak az Alapítvány formális jóváhagyásával és bejelentésével válik véglegessé, a csapatnak és rajongóinak minden oka megvan feltételezni, hogy rövid időn belül ez is megtörténik. 

 

 



A minden bizonnyal sikeres nevezést követően, az eddig leginkább szabad idejében, de folyamatosan és keményen dolgozó csapat olyan céggé kíván formálódni, amely már a GLXP verseny kihívásának való megfelelés mellett fenntartható üzleti modellt kíván állítani és követni. A „magyar pulik” egyelőre leginkább mérnöki és tudományos erejükre építenek, továbbá eltökélt szándékuk, hogy működésükkel bebizonyítsák: érdemes, kívánatos és építő a GLXP-hez hasonló kihívásoknak megfelelni. Ezek mellett a csapat tagjai továbbra is folytatják ismeretterjesztő munkájukat, amelyek során a tudományos és laikus fórumokat kihasználva népszerűsítik a tudományos és műszaki életpályát.   

 

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.