Hirdetés
. Hirdetés

Három új grafikus chipet mutatott be az nVIDIA

|

Az nVIDIA három új grafikus chipet mutatott be. A 7900 GT, 7900 GTX és 7600 GT modellek a tervek szerint hamarosan forgalomba is kerülhetnek.

Hirdetés

A 7900-as sorozat a jelenlegi csúcstartó 7800 GTX és GT modelleket hivatott leváltani. Belső tesztek szerint a 7800 GT erősen rápirít a jelenlegi kártyákra, míg a 7900 GTX vegyes eredményeket produkált. Ami a leginkább figyelemreméltó, hogy a 7600 GT a legtöbb tesztből győztesként került ki.

Mindhárom új chip 90 nanométeres technológiával készül, amely kisebb méretet, hatékonyabb teljesítményt eredményez a vállalat jelenlegi 110 nanométeres eljárással készült processzoraihoz képest.

Az ATI nemrég piacra dobott Radeon X1900 XTX csúcskártyája emberére talált az nVIDIA GeForce 7800 GTX 512 MB-os változatával, ám abból nagyon kevés készült, így szinte lehetetlen volt megvásárolni. A vállalat szerint a 7900-as sorozat esetében ez a probléma nem merül majd fel. Elárulták azt is, hogy a 7900 GTX kizárólag 512 megabájtos változatban kerül a boltokba, 650 MHz-es mag-, illetve 800 MHz-es memória-órajellel. Az ára várhatóan 499 és 649 dollár között mozog majd.

A 7900 GT változat ára mindössze 249 és 399 dollár között várható, és 256 MB memória található rajta. Emellett 450 és 660 MHz-es mag- és memória-órajellel rendelkezik. A tesztek alapján lényegesen "ráver" a 7800 GT-re, illetve az ATI Radeon X1800 XL-re is.

A 7600 GT a legkisebb a sorban, várhatóan ez is lesz a legnépszerűbb. A 256 megabájt memóriával rendelkező kártya ára 179 és 229 dollár között lesz majd. A tesztek is azt bizonyítják, hogy ez a chip rendelkezik a legjobb ár/érték aránnyal.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.