Hirdetés
. Hirdetés

Hello IT - SYSADMINDAY 2014

|

Idén ötödik alkalommal ünneplik a rendszergazdákat a Margitszigeten a HWSW és a HUP szervezésében.

Hirdetés

Paradoxon, hogy a legjobban működő IT a legkevésbé látható. A számítógépek, szerverek, szolgáltatások rendben működnek, az e-mailek bejönnek-kimennek - miért illetne ezért valakit dicséret? Mert ezek az elképesztően komplex rendszerek folyamatos felügyeletet, karbantartást igényelnek, fennakadásmentes üzemelésük pedig nem magától értődő, ahhoz dedikált szakemberek áldozatos munkájára van szükség.

Hirdetés

Hagyománnyá nemesül lassan a tizenöt éves, itthon szervezetten pedig öt éves SYSADMINDAY, azaz a rendszergazdák megbecsülésének nemzetközi világnapja. Ebből az alkalomból a HWSW és a HUP idén is összehívja a hazai rendszergazda-közösséget, hogy július 25-én, pénteken együtt ünnepeljenek a margitszigeti Holdudvarban.

A korábbi évekhez hasonlóan izgalmas, szórakoztató programsorozatra számíthatnak kikapcsolódni vágyó kollégák. A kötelező előadások mellett Hajós András stand-upol majd, és ki lehet próbálni a közeljövő egyik legígéretesebb kütyüjét, az Oculus Riftet is, méghozzá egy autóverseny keretei között. Természetesen a nyereményjátékok sem maradnak el, a kvízekkel képzéseket lehet nyerni, a tombolán pedig értékes eszközök ütik a szerencsések markát.

A SYSADMINDAY 2014-re a rendezvény hivatalos weboldalán lehet regisztrálni. A tavalyi összejövetelen mintegy 500 rendszergazda vett részt, a hangulatról a mellékelt YouTube-videó tanúskodik.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.