Hirdetés
. Hirdetés

Hétpecsét: növekszik a tanúsítások száma

|

Hetedik alkalommal mérte fel a hazai „ISO27001” információbiztonsági tanúsítások helyzetét a Hétpecsét.

Hirdetés

"A tanúsítással rendelkező cégek, szervezetek száma 17 százalékkal növekedett az egy évvel ezelőtti adatokhoz képest” – jelentette be Gasparetz András az Egyesület elnöke a szervezet XLIV. Információvédelem menedzselése címmel megrendezett szakmai fórumán.

Piaci mozgolódás

Az Egyesület arra kérte a Magyarországon „ISO27001” - korábban BS7799 - tanúsítást végző szervezeteket, hogy nyilatkozzanak a sikeresen lezárt auditok számáról. A 13 magyar auditor cég – amely gyakorlatilag lefedi a teljes magyar piacot – adataiból kiderül, hogy 161  sikeres auditon átesett magyarországi cég van.  A 17 százalékos növekedés mögött egy jelentős háttérmozgás áll, ugyanis az előző évben 89 szervezet mondta vissza vagy „vitte át” a tanúsítását. Fény derült arra is, hogy a tanúsítók közül a piacvezető továbbra is az SGS Hungária Kft. 30 százalékos piaci részesedéssel. A második helyen a DNV áll 18 százalékkal, míg a bronzérmes 12 százalékkal a Vincotte, amely így leszorította a dobogóról az előző év harmadik helyezettjét, a CERTOP-ot.

 

 



A fórumon Gasparetz András kitért arra, hogy bizonyos statisztikák szerint Magyarország nemzetközi szinten is őrzi előkelő pozícióját (a www.iso27001certificates.com oldal szerint), hiszen a világviszonylatban elfoglalt 10. helyével továbbra is olyan országokat előz meg, mint például Franciaország, Norvégia, Svédország, Olaszország vagy Ausztrália. Sajnos az említett statisztika forrása egyre nagyobb eltérést mutat a Hétpecsét Egyesület saját felmérése és a Nemzetközi Szabványosítási Testület (ISO) hivatalos adataitól. Emiatt a jövőben az Egyesület inkább az ISO és a saját adataira fog támaszkodni, mert jól látszik, hogy egyes tanúsító testületek nem jelentik le következetesen a tanúsítási eseményeiket az idézett nemzetközi fórumnak.

Óvatos optimizmus

A 2011-es tervekkel kapcsolatban nagy szórással, de óvatos optimizmussal nyilatkoztak a megkérdezettek, akik úgy becsülik, hogy 2011-ben folytatódhat a tanúsítások számának növekedése, mivel egyre több szervezet ismeri fel az információvédelmi menedzsment rendszerek bevezetésének szükségszerűségét. 

A cikk testvéroldalunkon, a Computerworld biztonság rovatában jelent meg.

 

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.