Hirdetés
. Hirdetés

Ingyen Windows 7 2010 nyaráig - mindenkinek

|

A Windows 7 RC csak májusban érkezik - egy rövid időre elérhetővé vált a letöltési oldala.

Hirdetés

Az Ars Technika beszámolója szerint immár hivatalosan is mondhatjuk, hogy a Microsoft módosított ez eredetileg bejelentett Windows 7 menetrendjén, hiszen a korábban áprilisra ígért Windows 7 RC (Release Candidate) csak májusban jelenik meg. Az árulkodók ezúttal a Technet szerkesztői voltak, akik véletlenül élesítették a kiadás előtti változat letöltési oldalát, ahonnan feketén-fehéren kiderült, hogy bizony áprilisig nem készülnek el vele.

 

 

win7technet.jpg
 

 


A véletlenül élesített lap azonban ennél több információt is szolgáltat. Sőt a Windows 7 tesztelői már előre dörzsölhetik a kezüket, hiszen az ott leírtak szerint a Microsoft nem limitálja a letölthető RC -k számát, így ahhoz mindenki hozzájuthat. Ráadásul a kiadás előtti verzió egészen 2010. június 1-ig használható lesz, így a felhasználók addig ingyen élvezhetik a redmondi szoftvercég új operációs rendszerét, s csak utána kell megvásárolniuk. Igaz ehhez érdemes rögtön hozzátenni, hogy ez még nem a végleges rendszer lesz, hanem „csak" egy majdnem kész verzió.

A felhasználóknak több mint egy egész hónapjuk lesz arra, hogy letöltsék a Windows 7 RC-t, hiszen a májusi megjelenés után az egészen 2009. júniusáig lesz elérhető. Az operációs rendszer teszt verziója öt nyelven jelenik meg: angolul, németül, franciául, japánul és spanyolul. Bővebb információ itt olvasható a kiadás előtti verzióról.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.