Hirdetés
. Hirdetés

Intel UMPC újdonságok

|

Az Intel újabb, 45 nanométeres technológiával készülő processzort jelentett be, ezúttal az ultramobil PC-khez.

Hirdetés

Az Intel Solutions Summit rendezvényen az Intel bejelentette, hogy egy hatodik, 45 nanométeres technológiával készülő processzoron is dolgozik. Az első öt, amiről már tudunk, a kétmagos noteszgéptől a négymagos kiszolgálóig fedi le a piacot. Az újonnan bejelentett hatodik egy extrém alacsony fogyasztású CPU lesz, az egyre élénkebb ultramobil PC (UMPC) piac számára. Az Intel nem közölte, hogy az újdonság egy vagy kétmagos lesz-e, de arra gyanakszunk, hogy ez az ultraalacsony feszültségű (ULV) processzor talán a pletykákban már 2005 vége óta emlegetett Perryville kódnevű darab lesz. A Perryville egy 45 nanométeres technológiával készülő, egymagos, 2 megabájt másodszintű gyorsítótárral ellátott változata lesz a Penrynnek. A Penryn pedig a Merom kódnevű, 65 nanométeres mag, 45 nanométerre zsugorított változata.

Az Intel örömmel látná az UMPC-k burjánzását, különösen az internethez vezeték nélkül csatlakozókét, abból is leginkább azokét, melyekben Intel hardver található. Ez a vágy a motorja a Verified By Intel (VBI) platform iniciatívát, melyet szintén ezen az eseményen jelentettek be. A VBI célja, hogy az UMPC gyártók számára egyszerűbbé tegyék rendszereik megtervezését. Az Intel komponensei ebben úgy szerepelnének, mint a legókockák, azaz a szabványos elemeket sokféleképp lehet párosítani egymáshoz. A kezdeményezés a cég közelgő Santa Rosa platformjára épít, mely integrált grafikai megoldást is tartalmazó új lapkakészletből, 802.11n szabványú Wi-Fi vezérlőből áll, bír a vPro távoli menedzsment képességekkel, illetve a Robson kódnevű, de a végleges keresztségben Turbo Memory nevet kapott technológiával is.

Azzal, hogy az Intel jelentősen csökkenti a processzor és a merevlemez fogyasztását - ez utóbbit a Turbo Memory segítségével -, a kijelző az, amely - változatlanul - a legnagyobb fogyasztó marad. A Santa Rosa jelentős akku üzemidő növekedést ígér, de igazán drámai előrelépés majd akkor következik majd be, amikor az OLED kijelzők elterjedenek az UMPC és a noteszgéppiacon.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.