Hirdetés
. Hirdetés

iOS-fejlesztői képzés az alapoktól – ingyenes nyílt nappal

|

Az iOS megkerülhetetlen tényező a mobilpiacon, ezt igazolja a HWSW Dev 2014 kutatása is, amely szerint az iOS-fejlesztők jóval többet keresnek, mint más programozók.

Hirdetés

A HWSW és az IT Factory december 10-én induló képzése megtanít, hogyan írj alkalmazásokat az Apple operációs rendszerére.

A 40 órás, 14 alkalmas gyakorlatorientált tanfolyam teljesítéséhez csak alapvető programozói ismeretekre van szükség, mind az Objective-C, mind az iOS megismerését a legelső lépcsőfoktól kezdik el a hallgatók, és az okostelefonok, tabletek mellett az Apple TV és az Apple Watch programozásáról és a Swift nyelvről is szó lesz.

Az előadásokat a hazai Sanoma MDC gyakorló fejlesztői tartják, ez pedig a tananyag összetételén is észrevehető: olyan témák és technológiák szerepelnek benne, amelyekkel a mindennapi munkában is rendszeresen találkozik a fejlesztő. A főoktatók mellett vendégelőadók is érkeznek, a Prezi és a Skyscanner is előad majd.

A képzést nem csak tanteremből lehet követni, hanem az interneten keresztül, akár otthonról is. Az előadások során élőben lehet kérdezni az előadóktól, később pedig bármikor visszanézhetők az órák. Az első alkalom ráadásul teljesen ingyenesen megtekinthető, a nyílt napra és a képzésre is a hivatalos weboldalon lehet jelentkezni.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.