Hirdetés
. Hirdetés

Ipar 4.0-n innen és túl

|

Miközben az idei Hannover Messe már egy következő, ötödik ipari forradalom lehetőségét is felvetette, sok vállalat még a jelenlegihez sem zárkózott fel. Egy verzióváltás persze mindig pezsdítő a kommunikációban, de ennél lényegesebb, hogy az új technológiák mellett a szakvásár látogatói az ipar tényleges digitális átalakulását mutató projektek eredményeit és tapasztalatait is megismerhették.

Hirdetés

A hónap elején lezajlott Hannover Messe - amelyen 2011-ben a szektor digitalizációját jelölő Ipar 4.0 elnevezés is megszületett - évek óta kiállítói között tudja az informatikai szállítókat is, így részben betölti a múlt évig ugyancsak a hannoveri vásárvárosban megrendezett CEBIT megszűnésével keletkezett űrt. A mesterséges intelligencia (AI) és a robotika állt az idei szakvásár középpontjában, amely a barcelonai MWC19 után a dolgok internetét (IoT) felpörgető 5G mobilkommunikáció ipari premierjének is otthont adott, de kiemelt figyelmet kapott a kevert valóság (AR/VR) és a munkahelyek átalakulása, biztonsága is.

Mintegy 6500 kiállító épített standot Hannoverben a világ minden térségéből, hogy bemutassa a gyártó- és az energiaipar, valamint a logisztika és a szállítmányozás digitális átalakításához fejlesztett megoldásait. A szervező Deutsche Messe zárójelentése szerint a 215 ezer fős közönség - amelynek 40 százaléka külföldről érkezett - a mesterséges intelligencia alkalmazásának több mint ötszáz gyakorlati megvalósítását láthatta például a konferencia öt napja alatt. Az International Data Corporation (IDC) előrejelzése szerint 2022-re az IoT-piac mérete eléri az 1,2 billió dollárt, mivel a dolgok internetéről érkező adatfolyamok AI-vel és gépi tanulással (ML) támogatott elemzésére építő használati eseteket a vállalatok egyre vonzóbbnak látják. A legtöbbet- 150-150 milliárd dollárt - a gyártóipar és a szállítmányozás fogja költeni.

Hirdetés

Kiberfizikai okosgyártás
Háromszáz négyzetméteres okosgyár élő demójában szemléltette standján az SAP az ipari termékek integrált értékláncba rendezett életútját a tervezéstől a gyártáson át a monitorozott működésig és hibamegelőző karbantartásig. A német szoftvercég gyártóipari szoftverportfóliójában többek között mesterséges intelligenciával bíró felügyeleti rendszerekkel, kevert valóságra és 3D-s vizualizációra épülő megoldásokkal, valamint önvezérlő raktári és anyagmozgató járművekkel segíti az okosgyárak irányítását és termelését. Az embereket, eszközöket és fejlett informatikai rendszereket, technológiákat összekapcsoló innovatív megoldásokkal - például a viselhető és más digitális eszközökön megjelenő, háromdimenziós vizuális útmutatókat követve - a munka gyorsabban, hatékonyabban és magasabb színvonalon végezhető el. Az SAP Digital Manufacturing Cloud felhőalapú megoldásában a munkavezetők is hatékonyabban oszthatják be a dolgozókat a képességeikhez illeszkedő feladatokra. A hasonló megoldások egyre nagyobb szerephez jutnak a tehetséges munkavállalók megnyerésében és megtartásában, a munkáltatói márka pozícionálásában is. Bemutatkoztak dolgok internetére készült fejlesztéseikkel az SAP startup-gyorsító programjának sikeres tagjai, valamint megvalósított Ipar 4.0-s projektjeikkel a szoftvercég ügyfelei is - a Kaeser Kompressoren és a Netzsch például arról számolt be, hogy az SAP Asset Intelligence Network segítségével miként digitalizálta és tette előrejelzővé ellátási láncát.

Az SAP-val közös gyártásautomatizációs megoldást is demózott a Fujitsu, amely a gyárcsarnokban telepített szenzorokról érkező adatfolyamot valós időben elemzi, és az eredményeket a német szoftvercég felhőjében futó gyártástervező és -végrehajtó rendszerekbe csatolja vissza. A japán gyártó kvantumtechnológia által ihletett Digital Annealer megoldását állította hannoveri szereplésének középpontjába. Az optimalizációs számítási műveletekre kihegyezett, speciális feldolgozó egység, a DAU második generációjára épülő - felhőben elérhető vagy házon belül telepíthető - számítógépekkel a vállalatok akár 10 ezerszeres teljesítménynövekedést is elérhetnek. A Digital Annealer és a blokklánc elosztott főkönyvi technológiájával a gyártóvállalatok például teljes ellátási láncukat digitalizálhatják, optimalizálhatják és az árukövetés révén egyúttal hitelesíthetik is. A konferencia látogatói megismerkedhettek továbbá a Fujitsu fejlett képfelismerő (Advanced Image Recognition, F|AIR) technológiájával, amely mesterséges intelligenciát alkalmaz a gyártóipari minőség-ellenőrzésben és roncsolásmentes vizsgálatokban, valamint Intelligent Dashboard megoldásával, amely analitikai és adatvizualizációs képességeivel valós időben jeleníti meg a teljes gyártókörnyezet digitális mását.

Okosgyár-bemutató az SAP standján

Watson IoT platformján ad intelligens megoldásokat a gyártóiparnak az IBM, amelyeket ügyfeleivel demózott hannoveri standján. A L'Oreal például a beszerzéstől a gyártáson át a csomagolásig és szállításig átalakította és integrálta folyamatait az IBM-mel, hogy a különböző bőrtípusokra jobban testre szabott kozmetikumokkal gyorsabban léphessen piacra, igazodva a hamar változó - és az online értékesítési csatornákon nehezen előre jelezhető - ügyféligényekhez. A bányaiparnak gépeket szállító Sandvik pedig OptiMine néven fejlesztett valós idejű analitikai alkalmazást a Watson IoT-platformon a rendelkezésre állás, a hasznosítás és a teljesítmény optimalizálásához, és termékeit prediktív karbantartási szolgáltatással kapcsolta össze.

Önkiszolgáló IoT-analitika és a robotfőnök
Frissen bejelentett Apama Analytics Builder megoldásával szerepelt a kiállításon a Software AG, amelynek webalapú, grafikus kezelőfelületén a kódíráshoz nem értő felhasználók, például a mérnökök is könnyen és gyorsan készíthetnek analitikai alkalmazásokat az adatfolyamok valós idejű elemzéséhez. Analitikai modelljeiket előre elkészített építőelemek könyvtárából húzd-és-ejtsd módszerrel állíthatják össze, tesztelhetik tetszőleges adatokon, és egy kattintással élesíthetik. Az Analytics Builderben az informatikai osztály közreműködése nélkül készült modellek újrahasznosíthatók és vállalati szinten megoszthatók. Mire e sorok megjelennek, a megoldás - a hasonló nevű iparági konzorcium által létrehozott ADAMOS IoT-platform után - a Software AG saját Cumulocity IoT-platformján is elérhető lesz.

Az SAP egyik legnagyobb partnere, az itelligence AG - amelynek magyar leányvállalata a Software AG-t is képviseli a hazai piacon - szintén ügyfeleivel demonstrálta a gyártás digitalizálásában elért eredményeit. A Xervon az itelligence AG-vel közösen kialakított és bevezetett AI- és ML-rendszerekkel okosította fel a hűtőtornyokat és a szennyvíztisztítókat, optimalizálta működésüket és karbantartásukat. A projektben a német tanácsadó az itelligence of Things kezdeményezés egyik díjazottjaként támogatta ügyfelét. A program célja, hogy a vállalatokat digitális átalakulásuk megkezdésére ösztönözze.

Számos példán keresztül szemléltette az itelligence AG továbbá, hogy az SAP felhőjében futó és az SAP S/HANA képességeire építő, AI- és ML-alapú megoldásokkal miként optimalizálják ügyfelei a logisztika, az anyagáramlás, az árukövetés, a kiszállítás és a készletkezelés folyamatait, illetve hogyan használják a mélytanuló hálózatokat a minőség-ellenőrzésben. Hannoverben mutatta be a tanácsadó cég RoboMe vezetői digitális asszisztensét is, amely az AI, az ML, a csevegőrobotok technológiáit ötvözi, így önállóan is el tudja látni a rutinszerű menedzseri feladatokat.

Robotok az 5G-zónában
A Nokia és a Qualcomm 5G-s tesztkörnyezetet épített a vásár résztvevőinek, ahol a megoldásszállítók bemutathatták, az érdeklődők pedig kipróbálhatták az ötödik generációs mobiltávközlési technológiát különféle ipari alkalmazásokban. A premierrel elstartolt a Deutsche Messe projektje is - a hannoveri vásárváros ugyanis pár hónapon belül a világ első létesítményévé válna kategóriájában, amely teljesen kiépített 5G hálózattal szolgál kiállítások és konferenciák lebonyolításához.

Industry Connect néven a Hannover Messe idei partnerországának színeiben a svéd Ericsson is olyan megoldást mutatott be, amellyel a távközlési szolgáltatók a meglévő 4G/LTE technológiára épülő, de az 5G-s átállás felé egyenes utat nyitó, dedikált mobilhálózatokat alakíthatnak ki ipari ügyfeleiknek. Az Industry Connect kifejezetten ipari környezetekben, például gyárakban és raktárakban ad megbízható lefedettséget magas eszközsűrűség és tervezhető késleltetés mellett. A megoldás az informatikai (IT) és üzemeltetési (OT) szakemberek által egyaránt könnyen kezelhető hálózatfelügyelettel érkezik, és többek között olyan használati eseteket támogat, mint a nagyszámú érzékelőt alkalmazó digitális ikrekkel megvalósított biztonsági ellenőrzés, az emberekkel együttműködő robotokkal történő automatizálás, valamint az önvezető járművek navigálása. Az Industry Connect gyakorlati alkalmazását a Scania szemléltette, amely gyártási folyamatainak rugalmas megújításában használja a hálózati megoldást.

Nem hiányozhattak Hannoverből az ipari - és minden más - kiállítás közönségkedvenc szereplői, a robotok sem. A nagy gyártók, a startupok sora és a német akadémiai szféra szereplői mellett robotokkal szerepelt az LG CNC, a felénk elsősorban elektronikai cikkeiről ismert dél-koreai vállalatcsoport IT-szolgáltató és tanácsadó tagja is. A Mobile Manipulator hattengelyes robotkarja például önvezérlő módon helyet változtat, így a gyártósor meghatározott területén mozogva még nagyobb hatékonyságot ér el a komponensek szállításában és összeszerelésében. Az LG a mobilmanipulátorral kompatibilis, további ipari eszközöket - mesterséges intelligenciával felvértezett ellenőrző és vertikálisan tagolt, azaz függőleges csuklókaros robotokat - is bemutatott a vásáron.

A kiállítás idején megalakult az Open Industry 4.0 Alliance iparági szövetség is, hogy a meglévő szabványok - IO-Link, OPC UA és RAMI - alapján egységes és nyílt keretrendszert hozzon létre az automatizált gyárak működtetéséhez. Jövőre április 20-24. között várja látogatóit a Hannover Messe.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.