Hirdetés
. Hirdetés

Ipsos: tarolnak az okostelefonok

|

Robbanás előtt áll az érintőképernyős mobiltelefonok piaca idehaza; a mobilozók közel 40 százaléka saját bevallása szerint érintőkijelzős telefont választ majd következő készülékének, ha teheti ? derült ki az Ipsos online kutatásából.

Hirdetés

Pintér Róbert, Ipsos
A felmérés eredményeit Pintér Róbert, az Ipsos online stratégiai igazgatója (képünkön) ismertette a csütörtökön megrendezett első ?iPhone vs Android" konferencián.

A piackutató cég munkatársa elmondta: bár egyelőre csak mintegy 100-200 ezer embernek van idehaza csúcskategóriának számító érintőkijelzős okostelefonja - mint amilyen az iPhone, az Android-os készülékek, a Blackberry, vagy a HTC - a nemzetközi trendek és a hazai adatok is azt mutatják, hogy jelentős térnyerés előtt állnak az okostelefonok. A legfejlettebb piacokon (például az USA-ban) várhatóan öt éven belül az összes eladott mobil okostelefon lesz. Szintén öt éven belül várható, hogy többen fognak a világon mobiltelefonon internetezni, mint számítógépen. Ehhez az egyre gyorsabban terjedő okostelefonok adják a muníciót. Már 2009 végén új korszak kezdődött a mobilkommunikációban: globális szinten a mobil adatforgalom meghaladta a hangátvitel forgalmát. A 400 millió mobil szélessávú előfizetés jelenleg nagyobb adatforgalmat generál havi szinten, mint a világ 4,6 milliárd mobil előfizetőjének összes beszélgetése.

A hazai felhasználókat azonban nem a telefon operációs rendszere érdekli igazán, 75 százalékuk nem is tudja mi fut a telefonján. Számukra - érthető okokból - a használhatóságon van a hangsúly. A közeljövőben emiatt várható, hogy a készülékgyártók és a mobiltelefon szolgáltatók a mobil platformokat is márkázottan kommunikálják majd idehaza, mivel egyre fontosabbá válik, hogy milyen telefonunk van, Symbian-os, Androidos, Windows Mobile-os vagy iPhone. Ennek ugyanis komoly hatása lesz arra, hogy mire tudjuk majd használni a zsebünkben lapuló ?kütyüt". Alapvető átalakulás előtt áll a mobiltelefon-használat, jelenleg heti rendszerességgel használja a magyarok többsége a mobiltelefonját telefonálásra, SMS-írásra, ébresztésre, számolásra, naptár nézegetésre - tehát a megszokott klasszikus dolgokra.

Az újfajta, okostelefonokra jellemző alkalmazásmódok még nem terjedtek el - mint amilyen a böngészés, levelezés, alkalmazások letöltése, könyvolvasás, RSS, blogolás. Ezeket jelenleg csupán az emberek kevesebb mint 10 százaléka használja heti rendszerességgel, azonban fokozatos térnyerésük várható, ahogy az alkalmazások letöltését lehetővé tévő platformokat használó okostelefonok elterjednek. Ennek következtében megsokszorozódhatnak a telefonnal végezhető tevékenységek, így a telefon aktív használatával töltött idő megnövekedésére lehet számítani. Egyre többen, egyre többféle módon és egyre több helyzetben fogjuk a mobiltelefonunkat használni.

Az átlag mobiltelefon előfizetők ezt az egész f

olyamatot az érintőképernyős telefonok megjelenésével azonosítják leginkább és azzal a dilemmával, hogy érintős vagy nyomógombos telefont vásároljanak-e, ha eljön a csere ideje. Az okostelefonokra való átváltás idehaza is elkezdődött, igen sokan - a felhasználók 40 százaléka - érintőkijelzős telefont választ legközelebb, ha megteheti. Ez egyébként egybecseng a globális trendekkel is, a Nielsen szerint az amerikai válaszadóknak 45 százaléka állította: legközelebb biztos, hogy nem az egyszerű mobilok közül választ.

A telefonok átlagos 1-3 éves lecserélődési idejével számolva tehát hamarosan tömegével vesznek majd minket körbe az érintőképernyős okostelefonok. Az érintőkijelzős okostelefonok magyarországi elterjedésére azonban alapvető hatással lesz a készülékek árazása, jelenleg ugyanis az előfizetők kétharmada 30 ezer forintnál nem hajlandó többet adni egy új mobiltelefonért. Egyelőre tehát az olcsóbb, egyszerűbb készülékek térnyerése várható.

Pintér Róbert szerint, ha a készülék platformokon, márkákon és a ?kütyükön" túlra nézünk, akkor ez a folyamat az életünk megváltozásáról szól. A mobiltelefon alapvető fontosságára akkor ébredhetünk rá, amikor véletlenül otthon felejtjük a készülékünket és egész nap a nélkül kell boldogulnunk. Ma már sokak számára sem a magánéletben, sem a munkahelyen nem lehetséges mobil nélkül megszervezni a mindennapokat. Az okostelefonok elterjedésével egyszerre leszünk még inkább a mobilunkra utaltak, de egyúttal lehetőséget is kapunk arra, hogy egyszerűbbé tegyük az életünket, hogy bárhol és bármikor kikapcsolódhassunk, kommunikálhassunk barátainkkal, ismerőseinkkel. A mobiltelefon az elsődleges internet eszközzé válik az előttünk álló évtizedben, ami mindig kéznél lesz, így még nagyobb hatást fejt majd ki a mindennapjainkra.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.