Ismét vizsgálódik az Európai Bíróság az adatmegőrzések ügyében

|

Alapjogba ütközhet a hírközlésből származó adatmegőrzés - ismét terítéken a téma, az Európai Bizottság elővette az ügyet.

Az Európai Bíróság ismét vizsgálja a nyilvánosan elérhető elektronikus hírközlési szolgáltatások nyújtása, illetve a nyilvános hírközlő hálózatok szolgáltatása keretében előállított vagy feldolgozott adatok megőrzéséről szóló 24/2006/EK irányelvet (Irányelv), amelyet hazánk már évekkel ezelőtt átültetett. Írország már korábban az Európai Bírósághoz fordult annak megállapítása iránt, hogy összhangban áll-e az Irányelv az Európai Unió alapjogi rendelkezéseivel. Az Irányelv érvénytelenségének megállapítására irányuló keresetet 2009. február 10. napján elutasították, azonban most ismét napirendre került a téma.

Alapjogokat korlátozhat az Irányelv átültetése
„Fontos megjegyezni, hogy az Irányelv alapjogokkal való összhangjának a vizsgálatára azonban nem került sor az ítéletben. Az Európai Bíróság csak azt állapította meg, hogy az Irányelv a jogalkotási szabályoknak megfelelően került megalkotásra és elfogadásra, tartalmát a bírák egyáltalán nem vizsgálták.” – tájékoztat Torsten Braner, a TaylorWessing e|n|w|c nemzetközi ügyvédi iroda jogásza Az Irányelv átültetése az alapjogok lehetséges és lényeges korlátozása miatt azonban nemcsak Írországban váltott ki általános felháborodást.

Hirdetés

Konkrét kérdésekre keresik a választ
Írország ügye ismét az Európai Bírósághoz került, ezúttal azonban egy előzetes döntéshozatali eljárás keretében, amelyben az ír High Court 2012 tavaszán alapjogilag releváns kérdésekkel fordult az Európai Bírósághoz. Többek között azzal, hogy mennyiben egyeztethető össze az Irányelv az Európai Unió Alapjogi Chartájában biztosított, a magán és családi élethez (7. Cikk) és a személyes adatok védelméhez (8. Cikk) fűződő jogokkal. „Az Európai Bíróságnak mielőbb tisztáznia kell ezeket a kérdéseket, a döntést türelmetlenül várják. Mindazonáltal az eddigi ítélkezési gyakorlat alapján már most találgatások merülnek fel a döntést illetően” – figyelmeztet a szakember.

Az alapjogok korlátozása kritériumokhoz kötött
Az Európai Bíróság egy 2011-es ítéletében (F-46/09, Rz 110 ff) egyértelműen meghatározta az alapjogi vizsgálat kritériumait. Ezen összefüggésben állapította meg, hogy bizonyos esetekben az alapjogok, különösen a magán és családi élethez való jog, illetőleg a személyes adatok védelmének a joga, igenis korlátozhatók. „Az, hogy az Irányelv ezen alapjogokat az érintettek hozzájárulása nélküli adatgyűjtés útján korlátozza, kétségen felül áll. Az alapjogok ilyen korlátozása azonban csak akkor megengedett, ha (1) a korlátozásról törvény rendelkezik, (2) a korlátozás konkrétan meghatározott célokat szolgál és (3) a korlátozás ezen cél elérése érdekében szükséges. Ezek azok a kritériumok, amelyek alapján kell az Irányelv alapjogi vizsgálatát elvégezni” – hangsúlyozza Torsten Braner.

Kérdéses a célok köre
Az első ponthoz kapcsolódóan fontos megjegyezni, hogy az Irányelv az EU jogalkotásának aktusa és a tagállamok az implementáció során általánosan mindenkire kötelező érvénnyel bíró törvényi szinten kötelesek az Irányelvet átültetni. Kérdéses azonban a konkrétan meghatározott célok köre, hiszen ezekről az Irányelv nem rendelkezik. Az Irányelv 4. Cikke úgy fogalmaz,: „a tárolt adatok csak meghatározott esetekben … továbbíthatók az illetékes nemzeti hatóságokhoz“. Hogy pontosan melyek ezek az esetek, arról az Irányelv hallgat. Ebből adódóan tehát a (2) kritérium nem teljesül. A harmadik feltételként az alapjogi korlátozás szükségessége igényel vizsgálatot. A szükségesség csak abban az esetben teljesül, ha egy demokratikusan berendezkedett társadalom által elismert cél (és ez sincs az Irányelv cikkei között egyértelműen megnevezve) a korlátozással arányban áll. „Ha az Irányelv célját a bűncselekmény- és terrorizmus leküzdésében látjuk, akkor még mindig vizsgálat tárgyává kell tennünk azt a kérdést, hogy egy általános adatrögzítés demokratikus keretek között ezen cél eléréséhez szükséges-e” – tájékoztat Torsten Braner. Az Európai Bíróságnak is ezt a kérdést kellene mielőbb tisztáznia.

Hirdetés

További vizsgálatokra lehet szükség
„Ha az Irányelv az alapjogokkal összeegyeztethető is lenne, amely álláspontunk szerint igencsak kétséges, a következő lépésben az lehet a vizsgálat tárgya, hogy az Irányelv egyes tagállamok általi átültetése az alapjogokkal összhangban ment-e végbe” – összegez a szakjogász.

Hirdetés
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://computerworld.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.