Hirdetés
. Hirdetés

Jöhetnek a helyalapú Windows 7 alkalmazások

|

A Geosense for Windows megjelenésével a PC-n is érdekessé válhatnak a helyalapú megoldások.

Hirdetés

A Windows 7 megjelenésekor az operációs rendszer újdonságainak csak egy része került reflektorfénybe, míg néhány funkciójáról felhasználóinak java része egyáltalán nem tud. Ez történt többek között az érzékelő szolgáltatásával is, amely például képes a tartozódási helyre vonatkozó információk megállapítására. A gond esetében ugyanis az volt, hogy míg a helyérzékelésre már felkészítették a Windows 7-et készítői, nem írtak hozzá olyan modult, amely azt ténylegesen demonstrálni tudta volna.

 

geosense2.jpg


Ezen problémát ismerte fel két független fejlesztő - Rafael Rivera és Long Zheng - amikor a saját tartózkodásihely érzékelőjük megalkotásába kezdtek. "Körülbelül fél évvel ezelőtt a Firefox 3.5 böngészőben megjelent a helyérzékelési támogatás, ami az elérhető WiFi hálózatok alapján határozta meg a számítógép pozícióját. Miután személyesen megbizonyosodtam arról, hogy ez milyen kiválóan működik (a saját házamon belül még a szobát is megtalálta), felkerestem barátomat, Rafael Rivera-t azzal az ötlettel, hogy készítsük el a saját platform szintű megoldásunkat, ahova ez valójában tartozik" - írja Long Zheng blogjában. "Tény, hogy a Windows 7 a többi jelenlegi operáció rendszerhez hasonlóan rendelkezik ehhez beépített platformmal, amely segítségével külső fejlesztők natív helyalapú alkalmazásokat készíthetnek. A többi rendszertől eltérően azonban a Microsoft elkövette azt a fatális hibát, hogy nem mellékelt a Windows 7-hez integrált helyérzékelős eszközt" - tette hozzá később indoklásul.
Hirdetés

Az általuk létrehozott, ingyenesen letölthető Geosense for Windows ezt az űrt igyekszik kitölteni, beépülő érzékelőként szolgáltatva a Windows 7-es gépek tartózkodási helyének információit. Az operációs rendszer szolgáltatására épülő alkalmazás a telepítése után az elérhető vezeték nélküli hálózatok, az IP cím és a Google Location Services megoldása alapján igyekszik meghatározni az adott számítógép helyét (legjobb eredményt WiFi elérés mellett produkálja).

 

geosense.jpg


Fontos, hogy az installálás után engedélyezni kell a működését a Vezérlőpulton belül a "Hardver és Hang" lehetőségeknél a "Tartózkodásihely- és egyéb érzékelők" menüpont alatt, az operációs rendszer ugyanis a beleegyezésünk nélkül nem kezdi el használni. Ezt követően a beépülő modul szinte észrevétlenül végzi a dolgát, ám minden egyes alkalomkor figyelmeztetést küld, ha egy külső fél alkalmazása hozzáférést kér az adataihoz.

Sajnos egyelőre ez csak ritkán fordulhat elő, mivel vadászni kell a helyalapú Windowsos megoldásokra. Hasznos lehet például a Windows 7 időjárás mini alkalmazásánál, ahol a "hely automatikus keresése" opció jól jöhet, ha sokat utazunk. E mellett a Facebook és a Twitter felhasználóknak érdekes lehet még a MahTweets kliense is, amit készítői már felkészítettek helyi információk kezelésére. Sőt a jövőben további megoldások megjelenésére is számítani lehet - amire a Geosense készítői buzdítják is a fejlesztőket -, hiszen az iPhone példája már megmutatta, hogy van igény a helyalapú megoldásokra.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.