Hirdetés
. Hirdetés

Július 31-étől kapható az iPhone 3GS

|

Az ígéretekhez híven júliusban, de a hónap utolsó napján jelenik meg az új iPhone Magyarországon. Listaára 219 900 forint, bár kártyafüggetlenül nem lesz megvásárolható.

Hirdetés

Amikor az Apple június elején bemutatta a harmadik generációs iPhone-t, azonnal elindultak a találgatások, hogy itthon mikor kerül kereskedelemi forgalomba a készülék. A prezentáció során egyértelmű volt, hogy Magyarország a második hullámba tartozik majd, de a képen látható 09 July feliratot sokan úgy értelmezték, hogy július 9. a hivatalos megjelenési dátum. Nem sokkal utána tisztázódott, hogy ez a 2009-es év július hónapjára utal, így már csak az volt a kérdés, ki kell-e várni a hónap végét.

Ki kellett várni, hiszen most érkezett meg a T-Mobile közleménye, amely szerint 2009. július 31-én, 9 órától indul meg az iPhone 3GS árusítása. A telefon csak a kijelölt T-Pont üzletekben lesz majd kapható. Reggel 9 órától a MOM Park Bevásárlóközpontban, délelőtt 11-től pedig a következő budapesti üzletekben: 1117 Budapest, Budafoki út 103-107., Aréna Plaza, valamint további nyolc vidéki város (Szeged, Kecskemét, Nyíregyháza, Debrecen, Pécs, Veszprém, Székesfehérvár és Kaposvár ) T-Pont üzleteiben.

Úgy tűnik, a tavalyi nagyszabású felhajtás és műsor az idén elmarad, ezzel együtt éjszakai sorban állásokra sem kell számítani. A T-Mobile weboldalán megjelent az árlista, amelyből kiderül, hogy az Ikon díjcsomagokon belül már 18 990 forintért is hozzájuthatunk egy fekete, 8 gigás iPhone-hoz, bár ennek a 24 hónapos hűségnyilatkozat és a 17 690 forintos Ikon 600-as díjcsomag az ára. Amennyiben a 32 GB-os fekete/fehér modellt választja valaki, csak egy évre ír alá a T-Mobile-nál, illetve a legolcsóbb, 4990 forintos Ikon 200-as díjcsomagot választja, akkor 151 990 forintot kell kifizetni az iPhone 3Gs-ért. Domino csomagban és/vagy kártyafüggetlenül a készülék nem vásárolható meg.

Forrás: nonstop Mobil



Az Ikon 200 (4990 Ft), 400 (10 300 Ft) és 600 (17 690 ft) díjcsomagok árai
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.