Hirdetés
. Hirdetés

Kedvező első benyomások a Vista kapcsán

|

A TechBeta tesztelők és a Technology Adoption Program (TAP) résztvevőinek első visszajelzései alapján a vártnál stabilabbnak tűnik a Microsoft Windows Vista operációs rendszerének első kiadásra jelölt változata.

Hirdetés

Mivel a vállalat március óta töretlenül állítja, hogy a vállalati felhasználók már novemberben használatba vehetik az új Windows Vista operációs rendszert, a Vista RC1 próbaüzemét érintő kezdeti visszajelzések kedvezően érintik az immár szűkre szabott határidőkkel dolgozó fejlesztőket. Brandon LeBlanc, a LonghornBlogs szerzőjének állítása szerint a rendszer az előzetes várakozásokhoz képest annyira jól teljesít, hogy a Microsoft már most megnyugodhat az esetleges újabb csúszás rémképeit illetően.

LeBlanc szerint ez annak köszönhető, hogy a cég figyelembe vette a tesztelők a korábbi, Beta 2-es változattal kapcsolatos észrevételeit, és úgy fogalmazott, hogy már szükségtelen lesz újabb kiadásra jelölt változattal előállni a gyártás megkezdése előtt. (Annak idején, a Windows XP esetében két RC változat is napvilágot látott.) Természetesen mindez nem azt jelenti, hogy a Vista jelenlegi állapotában hibátlan, például az új 3D Aero interfésszel gazdagított felhasználói felület még több helyen is foltozgatásra szorul.

Egy másik tesztelő, Andrew Brust, aki egyébként a Twentysix New York konzultációs cég vezetője, annak a véleményének adott hangot, hogy az előző verziókhoz képest a Vista felnőtté vált, és ez még olyan hardveres környezetben is érezhető, amely nem kifejezetten erre az operációs rendszerre van optimalizálva. Brust mindezt az aknakereső és a pasziánsz játékok kapcsán próbálta meg szemléltetni, ami lehet, hogy triviális példának tűnik, a szakember szerint azonban ha még ezeknek a kisebb, járulékos alkalmazásoknak a kidolgozottsága is figyelemre méltó, akkor az az egész rendszerre nézve bizakodásra ad okot.

A LiveSide blog szerzője, Harrison Hoffman, aki maga is régóta figyelemmel követi a Vista fejlődését, szintén megfelelőnek tartja a rendszer jelenlegi állapotát, bár ő is elismeri, hogy bizonyos utómunkálatokra feltétlenül szükség van még. Tapasztalata szerint néhány alkalmazás még nem fut tökéletesen a Vista RC1-en, ám maga a rendszer a korábbiaknál sokkal stabilabb és jobb általános teljesítményt nyújt.

Hogy a felmerülő kritikákról is szót ejtsünk, LeBlanc és Hoffman is felhívták a figyelmet a különböző drivertámogatások hiányosságaira. Ez korántsem mellékes szempont, különösen, ha figyelembe vesszük, hogy a Microsoft oprációs rendszerének egyik legtöbbet hangoztatott erőssége a csatlakoztatott eszközök azonnali, mindenféle konfigurálgatás és kellemetlenség nélküi használatba vétele lenne. Hoffman szerint ez bizonyos eszközökkel kapcsolatban már most működik, jónéhány esetben viszont egyáltalán nem. Ez a probléma persze gyorsan megoldódhat, amint a hardvergyártók elszánják magukat a Microsofttal való szorosabb együttműködésre.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.