Hirdetés
. Hirdetés

Keresettek a KKV-k az AAL projektekhez

|

Magyar szervezetek is pályázhatnak az idősek életvitelét IKT-eszközökkel támogató uniós AAL program 2014-es felhívására.

Hirdetés

Közzétette 2014-es pályázati felhívását az Európai Unió 2008-ban indított AAL Közös Programja (Active Assisted Living, korábban Ambient Assisted Living Joint Programme), amelynek célja az idős emberek önálló életvételének javítása infokommunikációs eszközökkel. Az új pályázatra a „Care for the Future – Gondoskodj a jövőről” témakörhöz kapcsolódó IKT-alapú termék-, szolgáltatás- vagy rendszerötlettel lehet jelentkezni. A korábbi előírásnak megfelelően a programban ezúttal is csak olyan nemzetközi konzorciumok vehetnek részt, amelyek tagjai között legalább egy kis- és középvállalkozás, valamint egy végfelhasználói szervezet szerepel.

Az AAL programokban való részvétel feltétele a nemzeti állami hozzájárulás. Minden bekapcsolódó állam a saját nyerteseit támogatja. Magyarország esetében a hozzájárulás ezúttal 750 ezer euró. Egy-egy projekt összköltsége 1-7 millió euró lehet, ebből az AAL-támogatás összege nem haladhatja meg a 3 millió eurót. Nonprofit szervezetek és költségvetési intézmények esetében a támogatás intenzitása 100 százalék, a vállalkozásoknak különböző mértékű önrészt kell vállalniuk. A projektek időtartama 12-36 hónap között mozoghat.

A teljes, angol nyelvű anyag beadási határideje 2014. június 26.

Az AAL Közös Program eddig hat felhívást tett közzé. Ebből Magyarország – 16 nyertes projekttel – négyben képviseltette magát. A 2014-es felhívásban 19 ország vesz részt.

Divinyi Ágnes, az AAL nemzeti kapcsolattartója (Nemzeti Innovációs Hivatal, NIH) a Műegyetem Egészségipari Mérnöki Tudásközpontjában rendezett Artemis és AAL napon felhívta a figyelmet: a konzorciumok jellemzően keresik azon vállalkozásokat, amelyek megfelelő tudással és anyagi háttérrel rendelkeznek ahhoz, hogy részt vegyenek a projektekben. A 2014-es felhívás azért is ígéretesnek tűnik Magyarország számára, mert a korábban jelentős támogatásokat elnyert Németország és Franciaország nem kapcsolódott be az idei körbe.

A NIH 2014. május 16-án információs napot tart a témában. A rendezvény programja: http://www.nih.gov.hu/nemzetkozi-tevekenyseg/rendezvenyek/aal-informacios-nap-2014

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.