Hirdetés
. Hirdetés

Késik az új Explorer

|

A Microsoft 2009 első felére halasztotta az IE8 bevezetését.

Hirdetés

Jövőre tolta a Microsoft az Internet Explorer 8 végleges verziójának megjelenését, miután korábban már meghosszabbították a szeptemberben kiadott második béta változat támogatási idejét novemberről decemberre az észak-amerikai felhasználók számára. Annak ellenére, hogy korábban határozottan az idei, novemberi bevezetés mellett álltak ki.

Mindezt Dean Hachamovitch, az Internet Explorer 8 fejlesztői csapat vezetője jelentette be az IEBlog egyik bejegyzésében, utalván a csúszásra: "2009 első felében egy újabb frissítést tervezünk kiadni az Internet Explorer 8-hoz, ami után válhat csak lehetségessé a végleges verzió megjelenése. Vagyis a javítócsomag egyben a béta verzió végét fogja jelenteni".

 

explorerlogo.jpg


Az új Explorerrel a fejlesztők gyorsabb és biztonságosabb böngészést ígérnek, miközben azt pár kényelmi funkcióval is bővítik. Így az előzetes tesztek alapján az Internet Explorer 8 második bétája sok esetben gyorsabb az IE7-nél és sok más böngészőnél is. A weboldalak megjelenítése mellett kiemelt figyelmet szenteltek a gördülékeny navigáció és fülhasználat kialakítására is. A véletlenül vagy összeomlás következtében bezárt füleket és fülsorozatokat például könnyen visszaállíthatjuk.

Számos új eszközt vezettek be, többek között a SmartScreen Filtert a rosszindulatú weboldalak kiszűrésére, az XSS Filtert az XSS alapú támadások visszaverésére és az InPrivate böngészési lehetőséget. Ami mellett debütál az úgynevezett Acceleratot beépülő modul is, amellyel nem kell többé külön keresőszolgáltatáshoz fordulnunk, mivel segítségével mindössze ki kell jelölnünk a számunkra érdekes információt és választani a felkínált lehetőségekből. Alapértelmezésként online térkép, enciklopédia, webkereső, szótár, és blog-szolgáltatás közül választhatunk, de az ígéretek szerint a lista folyamatosan bővülni fog. Hasznos lehet még a Web Slice, amellyel kedvenc weboldalaink meghatározott részeit menthetjük el és figyelhetjük, anélkül, hogy meglátogatnánk a webhelyet.

Hardverek, szoftverek, tesztek, érdekességek és színes hírek az IT világából ide kattintva!

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://computerworld.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A Project029 Magyarország Kft. közleménye
Bezár