Hirdetés
. Hirdetés

Kész az első kvantumszámítógép

|

A fizika törvényeit nem lehet megváltoztatni, de elferdíteni igen - ez a mottója az egységet készítő cégnek.

Hirdetés

Bár fizikusaink még számos területen sötétben tapogatóznak, azt már egészen biztosan tudják, hogy a fizika törvényszerűségei közül nem kevésért a kvantumok felelősek - ezek manipulálásával kedvünkre alakíthatjuk a jelenlegi félvezetők teljesítményét gúzsba kötő szabályokat. A forradalmi újítást Kaliforniában mutatták be, egyelőre laboratóriumi körülmények között: a kísérleti lapkát folyékony héliummal hűtötték 273,145 fokra a fagypont alá - ez még az űr vákumjánál is hidegebb. A PC World beszámolója szerint az Orion kódnevű processzor 16 kvantumbitből - qubit - áll, amelyek egyenként képesek 0 és 1 értékeket felvenni, így leutánozva a tranzisztorokból álló áramkörök működését. A qubitek külső beavatkozás nélkül is képesek egymás értékeit felvenni, így növelve a számítási teljesítményt. A gyártó 2007 végére már 32 qubites egységek megjelentetését tervezi, 2008 végére pedig 1024 qubitet vízionálnak.

Érdekesség, hogy az Oriont nem a mostani technológia leváltására szánják, sokkal inkább annak kiegészítésére. A különleges lapkák elsősorban olyan területeken jelenthetnek majd előnyt, mint a biometrika, a logisztika, vagy a parametrikus adatbázisszűrés. Példának okáért a vegyészek a molekulák kvantummechanikájának számítógépes ábrázolásához Schrödinger-egyenletet használnak, amelyben a részecskében lévő elektronok számának növekedésével a számítások mennyisége exponenciálisan növekszik.

Ez harminc elektron fölött szinte ellehetetleníti a pontos értékek meghatározását, márpedig egy olyan - viszonylag egyszerű - vegyületben, mint a koffeinben is száznál több elektron van. Ez még a szuperszámítógépeket is alaposan meg tudja izzasztani, a kvantumprocesszort azonban nem: a qubitek számának növekedésével exponenciálisan gyorsabban, és hasonló mértékben kevbesebb hardverelemmel oldhatók meg.

Az eddigi eredmények rendkívül meggyőzőek, de egyelőre nem tudni, hogy a technológia mikor válik elérhetővé a nagyközönség számára - és ne feledkezzünk meg arról az apróságról sem, hogy az Orion egyelőre csak az űr hidegéhez hasonlítható hőmérsékleten működőképes.

Tovább a PC World cikkére >>

Hardverek, szoftverek, tesztek, érdekességek és színes hírek az IT világából ide kattintva!

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://computerworld.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A Project029 Magyarország Kft. közleménye
Bezár