Hirdetés
. Hirdetés

Kész, de még nem elérhető a Vista SP2

|

Elkészült a Windows Vista és a Windows Server 2008 második szervizcsomagja.

Hirdetés

Pár órával az után, hogy elérhetővé vált az Office 2007 SP2 a Microsoft fejlesztői bejelentették: két további javítócsomaggal is elkészültek, a Windows Vista és a Windows Server 2008 SP2-vel. Utóbbiak azonban még csak úgynevezett RTM (gyártás előtti fázisban) vannak, amely értelmében a két szervizcsomag egyelőre csak a redmondi szoftvercég OEM partnerei számára érhetők el.

 

vistaultsp2.jpg


A fizetős MSDN és TechNet előfizetőknek, valamint a szélesebb közönségnek ellenben még várnia kell a letöltéssel. "A Windows Vista és a Windows Server 2008 SP2 várhatóan 2009 második negyedévében jelenhet meg" - olvasható a fejlesztők blog-bejegyzésében. Vagyis ha az általános érvényes maximum két hónapos RTM időszakkal számolunk, akkor legkésőbb június vége előtt válhat elérhetővé mindenki számára a Vista SP2.

Ennek egy kicsit ellentmondott Celine Allee, a Windows kliens csapat vezetője blog-bejegyzésében, mikor azt írta: "A felhasználóknak nem kell semmi különöset tenniük. Elég ha bekapcsolva hagyják a Windows Update-et, amelyen keresztül valamikor az elkövetkező hónapokban települni fog az SP2". Később azonban módosította bejegyzését, amit Computerworld kérdésre azzal indokolt, hogy az még egy korábban megírt, pontatlan információ volt.

A Vista második szervizcsomagjában a biztonsági hibajavítások mellett újdonság a Windows Search 4.0 megjelenése, ami gyorsabb keresést és relevánsabb találatokat ígér. Bekerült a Bluetooth 2.1 Feature pack, amely már támogatja a legújabb, ezen technológián alapuló készülékeket, valamint Blu-ray támogatást is kapott, amivel a felhasználóknak natív módban nagy felbontású videókat rögzíthetnek.

Bemutatkozik még a Windows Connect Now technológia, amely nagyban egyszerűsíti a Wi-fi hálózatok konfigurálását, valamint támogatja exFAt UTC-t (Coordinated Universal Time) is, ami tulajdonképpen a különböző időzónákban létező fájlok szinkronizációját végzi. Az operációs rendszer ezen túl kibővített támogatást kapott a 64 bites VIA processzorokhoz is. Míg a Windows Server 2008 SP2-t például integrált Hyper-V környezettel látták el, és javították az autentikációs modulját is.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.