Hirdetés
. Hirdetés

Kilencszáz embert bocsát el az AOL

|

Tim Armstrong vezérigazgató bejelentése szerint az AOL a Huffington Post felvásárlását követően kétszáz amerikai és hétszáz indiai munkavállalójától válik meg.

Hirdetés

 

 

Tim Armstorng, az AOL vezérigazgatója csütörtökön, a New York-i Bloomberg Media Summiton jelentette be, hogy a cég egy nagyarányú leépítés keretében összesen kilencszáz amerikai és indiai munkavállalóját bocsátja el. Armstorng hangsúlyozta: az AOL a költségcsökkentési intézkedések ellenére „ma sokkal egészségesebb szervezet", mint amilyen néhány évvel ezelőtt volt.

„Olyan üzleti alapokon nyugvó döntéseket kell hoznunk, amelyek nyereségessé tehetik a céget" - indokolta az intézkedést a menedzser. Az AOL az elmúlt időszakban jelentős átszervezéseket hajtott végre, mára stábjának közel hetven százalékát a szerkesztőségi munkatársak és más, tartalomfejlesztéssel foglalkozó divízióknál dolgozó szakemberek teszik ki.

A vállalat a múlt hónapban teljes készpénzállományának közel negyven százalékát költötte a Huffington Post (HuffPo) blogbirodalom akvizíciójára. A két cég megállapodása értelmében Arianna Huffington a HuffPo és az AOL tartalmi üzletágának elnök-főszerkesztőjeként dolgozik tovább.

Az elmúlt évben az AOL 530 millió dollárt költött a tartalmi kínálatának megerősítését célzó akvizíciókra; szeptemberben egyetlen hét alatt felvásárolta a TechCrunch-t, a 5Min Media-t és a Thing Labs-t.

 

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.