Hirdetés
. Hirdetés

Kimaradtak a fogyasztóvédők

|

Az OFE nem tartja kívánatosnak, ha az NHH a megkérdezése nélkül folytatna az előfizetők tömegét érintő szabályozást.

Hirdetés

Az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület (OFE) azt kéri a Nemzeti Hírközlési Hatóságtól (NHH), illetve a kezdeményező hírközlési fogyasztói jogok képviselőjétől, hogy a fogyasztók képviseletének megkérdezése nélkül ne fogjon az előfizetők tömegét érintő, a hűségszerződésekkel kapcsolatos szabályozó tevékenységbe. Az egyesület keddi közleménye szerint ez egyébként az elektronikus hírközlési törvény szellemével is ellenkezne.

Az OFE emlékeztet arra, hogy kezdeményezésére a Hírközlési Érdekegyeztető Tanácsban (HÉT) részt vevő legjelentősebb hírközlési szolgáltatók és szolgáltatói szövetségek fél évvel ezelőtt önszabályzó ajánlást fogadtak el, amelyben a legfontosabb kérdésekben - mint például a kölcsönös írásos beleegyezés, az automatikus hosszabbítás eltörlése és az arányos értékkülönbözet a listaár és a hűségár között - sikerült megegyezésre jutni.

Az ajánlás alapelveit a szolgáltatók becikkelyezték az általános szerződési feltételeik közé, s az OFE tapasztalata szerint a gyakorlatban is alkalmazzák. Így az idén március óta gyakorlatilag megszűntek a hűségszerződésekkel kapcsolatos panaszok az OFE irodákban. A folyamatot figyelemmel kísérte az országgyűlés fogyasztóvédelmi eseti bizottsága és folyamatosan tájékoztatást kapott a Nemzeti Hírközlési Hatóság is róla - áll a közleményben.

Az OFE közölte: mivel a rendszer, úgy tűnik, működik, és a HÉT készen áll az önszabályzó ajánlás működésének vizsgálatára, váratlanul érte őket a hír, miszerint az NHH szabályozási eljárásba kezdett úgy, hogy a folyamatba sem a fogyasztók képviselőjét, az OFE-t, sem az ajánlást létrehozó Hírközlési Érdekegyeztető Tanácsot nem vonták be, miközben a távközlés területén kevésbé érdekelt Informatikai Vállalkozások Szövetségét igen.

Márton György, az NHH szóvivője az MTI-nek elmondta: nincs szó semmiféle szabályozásról, ugyanakkor tény, hogy a hatósághoz, illetve a társhatóságokhoz, valamint a hírközlési fogyasztói jogok képviselőjéhez érkeznek fogyasztói panaszok a hűségnyilatkozatokkal kapcsolatban.

Ezért az említett szervezetek közös állásfoglalást, ajánlást készülnek elfogadni az említett nyilatkozatokkal összefüggésben. A fő cél az, hogy a fogyasztók ne kerüljenek olyan helyzetbe, amikor automatikusan meghosszabbodik a hűségnyilatkozatuk. További cél az is, hogy a hűségszerződések átláthatók és érthetőek legyenek, illetve kiderüljön belőlük, milyen következményekkel jár, ha idő előtt felmondja valaki a hűségszerződést. Ez utóbbi esetében nagyon fontos, hogy a fogyasztó már előre értesüljön a lehetséges következményekről.

Márton György elmondta: az IVSZ-t azért kérte meg az NHH a folyamatban való részvételre, hogy képviselje a szolgáltatói oldalt. Mindezt annak érdekében, hogy olyan ajánlás szülessen, amely előnyös a fogyasztóknak és elfogadható a szolgáltatóknak.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.