Hirdetés
. Hirdetés

Konténeres adatközpontokat épít a Microsoft

|

Leginkább lakókocsi parkra emlékeztetnek majd Microsoft új adatközpontjai, amelyek készre szerelten telepíthetők.

Hirdetés

Csak a tartószerkeszetet kell helyben kiépíteni a jövő adatközpontjaihoz a Microsoft tervei szerint, minden más egy kompletten előre szerelt konténerben érkezik majd a helyszínre. Ez egy lépéssel túlmegy a cég chicagói adatközpontjában alkalmazott megoldásnál, ahol a kiszolgálók ugyan konténerben érkeztek, de szükség volt egy hagyományos épületre, hűtéssel és vízellátással.

Fontos szerepet töltenek be az adatközpontok a Microsoft jövőbeni terveit illetően, gondoljunk csak a számításigényes Bingre, az Azure felhőplatformot egyre nagyobb számban használó alkalmazásokra vagy az Exchange és a SharePoint szolgáltatásként nyújtott változataira.

A vállalat jövőbeli tervei szerint csak az alap tartószerkezetet kell majd telepíteni az adatközpont üzemeltetési helyszínén, minden más, az IT, a mechanikus- és elektromos komponensek mind részei lesznek az ITPAC konténerblokknak, és egyben érkeznek a helyszínre. Kevin Timmons, a Microsoft illetékes menedzsere azt is elmondta keddi blogbejegyzésében, hogy az egységek standard újrafelhasználható anyagokból készülek, például acélból és alumíniumból. A rendszer egyetlen lakossági víznyomócsővel képes lesz működtetni saját hűtését.

All-in-one adatközpontot képzel el a Microsoft

Egyetlen egységben 400-2500 kiszolgáló lehet, összes áramfelvételük 200 és 600 kilowatt között mozog majd. Az egységeket egyetlen ember is képes lesz négy napos munkával üzembe helyezni. A konténerek a szabadban is állhatnak, amennyiben védőpaneleket szerelnek rájuk.

"Hisszük, hogy ezzel az új megközelítéssel felére lecsökkenthető az az idő, ami új felhőszámítási kapacitások üzembe állításához szükséges, egyúttal jelentősen csökken az épület költsége is" - mondta Timmons. "Ez lehetővé teszi, hogy jelentős építési beruházások nélkül jöhessenek létre adatközpontok; bízunk abban, hogy később jelentős igények mutatkoznak erre a technológiára."

Az sem mellékes, hogy az ITPAC a régebbi adatközpontokhoz képest csak egy százalékos vízigényt mutat fel és a hűtéshez nem igényel speciális légellátást, a szükséges levegőt a környezetből veszi. Egyetlen hátránya a külleme, szépségdíjat bizonyosan nem fognak nyerni a konténerek - persze még az is előfordulhat, hogy a Microsoft skinterveket tesz letölthetővé a védőburkolat díszítéséhez.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.