Hirdetés
. Hirdetés

Legjobbak között a miskolci diákok

|

A Miskolci Egyetem informatikuscsapata egyedüli európaiként jutott a legrangosabb szuperszámítógép verseny legjobb 16 csapata közé.

Hirdetés

Egyedüli európai csapatként jutott a világ legrangosabb szuperszámítógép-versenyének tizenhatos döntőjébe a Miskolci Egyetem informatikus csapata.

Hirdetés

Az egyetem közlése szerint az Asia Student Supercomputer Challenge elnevezésű versenyt negyedik alkalommal rendezik meg. A döntőben a borsodi megyeszékhely diákjai kínai, orosz, szingapúri és thaiföldi hallgatók mellett az amerikai MIT csapatával is összemérhetik tudásukat május 17-23. között Kínában.

Az idén 150 egyetemről neveztek informatikushallgatók, ami kétszer annyi nevezést jelent, mint 2014-ben, így már maga a döntőbe kerülés is jelentős nemzetközi sikerként könyvelhető el - olvasható a közleményben.

 

 

A szuperszámítógépek olyan számítógéprendszerek, amelyek számítási teljesítménye a hétköznapi számítógép teljesítményének akár milliószorosa is lehet. Szinte minden tudományág alkalmazza ezeket az eszközöket, például fizikai, kémiai, biológiai, gazdasági modellek sora fut a rendszereken. A világ jelenlegi leggyorsabb szuperszámítógépe is Kínában található.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.