Hirdetés
. Hirdetés

Létszámot növel a BT Global Services Magyarországon

|

A közeljövőben mintegy hatszáz főre növelné a budapesti és debreceni ügyfélszolgálati központjaiban alkalmazottak létszámát a British Telecom (BT) Global Services - mondta a cég ügyfélszolgálati elnöke csütörtökön Debrecenben a helyi központban tett látogatásakor.

Hirdetés

Rogier Bronsgeest az MTI érdeklődésére közölte: a debreceni ügyfélközpontban dolgozók mintegy 60 fős létszámát 220-ra növelnék. A lépést az ügyfélkör bővülése indokolja. A bővítést illetően az elnök konkrét dátumot nem tudott mondani.

Kiemelte a cég, az önkormányzat és a Debreceni Egyetem (DE) kiváló kapcsolatát és a nyelveket beszélő, képzett helyi munkaerőt, ami megfelelő alap volt a központ 2007-es megnyitására és bíztató a további munkát illetően is. A debreceni szolgáltató központban dolgozók 90 százaléka rendelkezik egyetemi diplomával és a legtöbben legalább két idegen nyelven is beszélnek - hangoztatta Rogier Bronsgeet.

Fábián István, a DE rektora a látogatást követő sajtótájékoztatón jelezte: az egyetemi képzésben elkötelezettek a jól képzett szakemberek képzésében, így az intézmény egyre több képzését alakítja ki a városba települt cégek igényei szerint.

Az egyetemi informatikai képzésről szólva felhívta a figyelmet a 2009-ben megnyílt informatikai inkubátorházukra, illetve az Informatikai Kar rövidesen átadandó új épületére, amelyek nagyban hozzájárulnak a tudásbázisuk piacra juttatásában.

A debreceni ügyfélszolgálati központ a cég európai, a Közel-keleti és afrikai ügyfélszolgálati menedzsmentjére és kereskedelmi tevékenységeinek támogatására összpontosít.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.