Hirdetés
. Hirdetés

Magyar dobogós az Innovate! 2010-en

|

Sikeresen szerepelt a berlini startup-versenyen a hazai fejlesztésű egészségügyi kereső a HealthMash. Erős mezőnyben, 22 induló közül került dobogóra a WebLib angol nyelvű megoldáskeresője.

Hirdetés

A Mike Segal vezette Guidewire Group által összesen 23 helyszínen megrendezett Innovate! 2010 eseménysorozat berlini fordulóján magyar fejlesztésű szoftvert választott a zsűri az első három közé. A 13 európai és 10 amerikai helyszínen megrendezett nagyszabású eseményt az egyik legnagyobb startup-versenyeként ismerik világszerte. A verseny célja, hogy bemutatkozási lehetőséget biztosítson a feltörekvő, tehetséges vállalkozások számára, illetve hogy a legjobbakat megismertesse a befektetők, multinacionális vállalatok képviselőivel.

A versenyen a hagyományos pár perces prezentációk után pontozzák a vállalkozásokat, s az itt kialakult ún. G/Score alapján alakul ki a végső sorrend, amelyből a befektetők pontosan látják, hogy mekkora a piaci lehetősége a pályázónak, milyen területen erős és mely szempontokból gyenge az adott startup. Ebben a rendszerben különösen nagy eredmény, hogy egy hazai keresőfejlesztő cég terméke került a győztesek közé.

A berlini versenyen egy győztest és két dobogóst – úgy nevezett runner up helyezettet – hirdettek, s ezek egyike volt idén a WebLib által fejlesztett HealthMash.com egészségügyi kereső és tudásbázis. A győztes egy német cég, a Numenus, egy realtime raytracing programmal indult, míg a másik runner up a lengyel AdTaily, egy új online hirdetési megoldást mutatott be.

WebLib Runners Up - (with feedback) Berlin Pitch Slam from Guidewire Group on Vimeo.



A 23 különböző helyszínen minden esetben három dobogós helyezettet választ ki a zsűri, s  a versenysorozat végére így alakul ki az Innovate! 100 teljes listája, amely összegzi az év legígéretesebb vállalkozásait. A HealthMash.com fejlesztői immár megszerezték az esélyt, hogy felkerüljenek erre a 100 vállalkozást reflektorfénybe állító összesítésre.  

A verseny sponzorai között idén a Microsoft, a Cisco, az IBM, a HP, az LG, a Sun Microsystem, a Sony, az eBay, az SAP és a Motorola is képviseltette magát.

Jóföldi Endre, a WebLib Kft ügyvezetője szerint az Innovate! 2010 rendezvényen elért eredmény, pontosan mutatja a cég által fejlesztett HealthMash.com egészségügyi tudásbázis és megoldáskeresőben rejlő üzleti lehetőségeket, amelyet a befektetőkből álló szakmai zsűri is egyértelműen kiemelt.
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.