Hirdetés
. Hirdetés

Már a héten feltörik az iPhone-t?

|

Különösebb incidensek nélkül adták el az első iPhone-okat New Yorkban. A vásárlók között volt Whoopi Goldberg is.

Hirdetés

Több százan álltak sorba pénteken Manhattanben, hogy az elsők között juthassanak hozzá az Apple iPhone-jához. Egy óra alatt a sor majdnem teljesen elfogyott, nem voltak a Sony PS3-hoz hasonló tumultózus jelenetek. Ez talán annak is köszönhető, hogy a készüléket az Apple kizárólagos távközlési partnerénél, az AT&T-nél is meg lehetett vásárolni. Az elszántabbak az eBayen is hozzájuthattak a telefonhoz, igaz, jókora felárért: míg a 8 gigabájtos változat hivatalos ára 499-599 dollár, az aukciós portálon 750-től egészen 1995 dollárig lehetett ajánlatokat találni. Az Apple-boltokban személyenként legfeljebb két készüléket lehetett vásárolni, míg az AT&T-nél csak egyet. Egyszerűbb megoldás megrendelni az iPhone-t az Apple honlapján, de a szállítás 2-4 hétbe telik.

Az árusítás este 6-kor kezdődött, Philadelphiában John Street polgármester már hajnali fél négykor beállt a sorba. A délelőtt folyamán azonban a járókelők szóvá tették, hogy munkaidőben miért nincs az irodájában. Egy fiatalember megkérdezte tőle, hogyan ücsöröghet a sorban, amikor a városában regisztrálják az egyik legmagasabb emberölési arányt az Egyesült Államokban. Street végül 11.30-kor távozott , ám később visszatért, és az elsők között hagyta el az üzletet boldog iPhone-birtokosként. New Yorkban több híresség is megjelent a várakozók között, például Spike Lee filmrendező és Whoopi Goldberg színésznő.

Az Apple reményei szerint 2008-ig 10 millió darab iPhone-t adnak el, ami szerény előrejelzés, tekintettel arra, hogy a vállalat csupán 2007 első negyedévében adott el 10 millió iPodot. Márpedig az Apple az iPhone-t úgy hirdeti, mint iPodot, mobiltelefont és internet-böngeszőt egy készülékben.

iphone.jpg

Az iPhone 5-600 dolláros ára persze csak a jéghegy csúcsa: az AT&T-nél kétéves hűségszerződést is alá kell írni, ami további 59-99 dolláros kiadást jelent minden hónapban. Nem csoda, hogy a készülék megjelenésével egyidőben felbukkantak a telefon kikódolására irányuló első kísérletek is, például a Hackint0sh és az iPhone Dev Wiki oldalakon. Állítólag a kezdeti erdedmények bíztatóak, bár az ügyeskedők jelenleg még nem érték el a céljukat. Az iPhone mindenesetre - a többi GSM telefonhoz hasonlóan - cserélhető SIM kártyát használ, és firmware-rel védik, ami fel is törhető.

A hackereknek előbb le kell győzniük egy másik akadályt is: az új iPhone-tulajdonosoknak az itunes péntek óta működő, legújabb változatán kell átesniük egy aktiválási procedúrán. Ennek hiányában nem használhatják a készüléket, beleértve az olyan funkciókat is, mint például a kamera vagy a zenelejátszó. Az iPhone Dev Wiki szerint azonban mindez már nem sokáig jelent akadályt - az egyik hozzászóló arról számolt be az oldalon, hogy sikeresen kijátszották a hitelesítési eljárást, hozzáférést szereztek a fontos rendszerfájlokhoz, és jelszavakat is szereztek. A hacker azt jósolta, hogy hétfő estére el is készül a törés.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.