Hirdetés
. Hirdetés

Mars-sátrat tesztel a NASA

|

Az éles bevetés előtt a Nemzetközi Űrállomáson tesztelik a Mars-utazók jövendő lakhelyét.

Hirdetés

A tavaly júniusi baleset óta a SpaceX április 8-án indít először teherrakétát a Nemzetközi Űrállomásra. A rakétának a szokásos élelmiszer- és eszközutánpótláson kívül lesz különleges rakománya is: egy felfújható élőhely,  amit az űrállomáson kívül fognak rögzíteni és tesztelni.

A szokatlan űreszközt a Las Vegas-i Bigelow Aerospace fejlesztette ki, és a NASA tervei szerint ebben laknak majd a Mars-expedíció űrhajósai a vörös bolygón. Az élőhely felfújva nagyjából 20 köbméter, vagyis akkora, mint egy nyolcszemélyes sátor, összecsukva viszont az átmérője nem haladja meg a 2,5 métert. A NASA épp azért preferálja a fémrendszerekkel szemben, mivel kisebb és könnyebb, így egyszerűbb és olcsóbb a szállítása.

Az élőhelyet az űrállomás Tranquility moduljára rögzítik és feltöltik levegővel. Ezután két éves tesztidőszak következik: az asztronauták évi három-négy alkalommal átmennek, és tesztsozatokkal ellenőrzik az ellenálló képességét. A vizsgálatok végén leválasztják az űrállomásról, és az élőhely a föld atmoszférájába belépve elég.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.