Hirdetés
. Hirdetés

Megjelent az Antarktiszon az első lánctalpas e-jármű

|

Lehetővé teszi majd a sarki állomáson dolgozó tudósoknak, hogy felszerelésükkel a Kelet-Antarktisz térségében mozogjanak.

Hirdetés

A Princess Elisabeth antarktiszi kutatóállomás megkapta az első olyan elektromos járművet, amelyet sarki környezetbe terveztek. A belga sarki állomást Alain Hubert sarkkutató és a Nemzetközi Sarki Alapítvány (IPF) alapította 2007-ben. Kezdettől fogva az első és mindmáig egyetlen nulla károsanyag-kibocsátású állomásként építették meg.

Ez az elektromos jármű világújdonság, hiszen soha korábban nem működött még e-lánctalpas az Antarktiszon. A jármű a Venturi Antarctica nevet kapta a Venturiról, a nagy teljesítményű elektromos járművek tervezésére és gyártására szakosodott monacói csúcstechnológiai vállalatról.

Hirdetés

Az új járművet hat hónappal ezelőtt, a környezetvédelmi világnapon (június 5.) mutatták be II Albert monacói hercegnek. A hosszában elhelyezett, lehajtható ülésekkel felszerelt jármű 1-6 személyt, felszerelést és akár egy második akkumulátort is képes szállítani, amely akár -50°C-os hőmérsékleten is képes 50-200 kilométeres hatótávolságot elérni.

"Majdnem napra pontosan 12 évvel ezelőtt II. Albert monacói herceg visszatért egy antarktiszi útról, és elmondta, hogy a tudományos kutatóállomásokon nincsenek tiszta járművek. A Venturit akkor a II. Albert herceg alapítványán keresztül bízták meg azzal a feladattal, hogy olyan zéró emissziós megoldást kínáljon, amely lehetővé teszi a tudományos kutatási területek megközelítését" - mondta Gildo Pastor, a Venturi elnöke.

Az e-jármű lehetővé teszi majd a sarki állomáson dolgozó tudósoknak, hogy felszerelésükkel a Kelet-Antarktisz térségében mozogjanak, miközben a lehető legkevésbé zavarják az ökoszisztémát. A működés első hetében több automatizált időjárás-megfigyelő állomás és az Antarktisz fennsíkján 2300 méteres magasságban található új belga légköri megfigyelőállomás karbantartási munkálatai zajlottak a jármű segítségével.

Az első utak során lehetőség nyílt a hófelszíni hőmérséklet mérésére is, amelyet a műholdas mérések hitelesítésére használnak. A Venturi Antarctica járművével emellett szimulált vészhelyzeti mentést is el lehetett végezni, amely egy hasadék aljáról történő mentés forgatókönyvén alapult.

A Princess Elisabeth Antarctica kutatóállomás az Antarktisz keleti részén található. Az állomást a legkülönfélébb kutatási környezetek veszik körül, a jégtakaróból kiálló hegyvonulatoktól kezdve a széles száraz völgyeken át a hatalmas jégmezőkig és a szinte mindig befagyott, jéghideg édesvízi tavakig - írta a The Brussels Times.

Hardverek, szoftverek, tesztek, érdekességek és színes hírek az IT világából ide kattintva!

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://computerworld.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.