Meglepően kelendő a Windows 8

|

A Microsoft bevallása alapján már 4 millióan frissítettek az új redmondi operációs rendszerre.

Egyelőre a Windows 7 birtokolja "a minden idők leggyorsabban fogyó operációs rendszere" címet, hiszen a 2009-ben megjelent platformnak mindössze hat hónap kellett ahhoz, hogy 100 millió példányban kelljen el. Nem hittük volna, de a jelek szerint a Windows 8 fenyegetést jelent e téren a népszerű elődjére, hiszen Steve Ballmer, a Microsoft vezérigazgatója a tegnapi BUILD konferencián már 4 millió eladott Upgrade licencről beszélt, amelyet a platform mindössze négy nap alatt szorgoskodott össze a megjelenése után.

 

Hirdetés



Bár ez felülmúlja a várakozásokat, ám azt sejteni lehetett, hogy sokan élnek majd a kedvezményes frissítés lehetőségével. Azon felhasználók ugyanis, akik korábban vásárolt eredeti Windows 7,  Vista vagy XP rendszerrel rendelkeznek, kedvezményesen frissíthetnek Windows 8 Pro rendszerre. A promócióban így mindössze körülbelül 9000 forintért térhetünk át Windows 8 Pro kiadára, ami több, mint csábító.

Steve Ballmer elmondása alapján a Windows 8 a céges felhasználók körében is népszerű, annak ellenére, hogy az előjelek mást mutattak. A redmondi szoftvercég ugyanis a bevallása alapján már "több tízmillió" Windows 8 licencet adott ki partnereinek szerte a világon, és a Microsoft vezetője szerint "nagyon nagy az érdeklődés a platform iránt", így a Windows 8 e téren már meg is előzte elődjét, a Windows 7-et.

Az érdeklődés az utóbbi napokban - köszönhetően a Microsoft kampányának - jelentősen megnőtt. Pedig az Associated Press és a GfK felmérése alapján sokan még nem is halottak a rendszerről annak megjelenése előtt. Az 1200 megkérdezett amerikai állampolgárnak csak 52 százaléka ismerte a Windows 8-at, s közülük is 61 százalék volt az, akit nem hozott lázba az új platform.

Hirdetés
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://computerworld.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.