Hirdetés
. Hirdetés

Megszülettek az iWiW kihívói?

|

A kedden lezajlott a második underground startup konferencia ismét összeterelte a fejlesztőket, de a befektetők úgy tűnik továbbra sem kíváncsiak rájuk.

Hirdetés

A második alkalommal is néhány hét alatt összehozott ingyenes konferencia idén is inkább egy fejlesztői házibulira hasonlított, ahol a legtöbb ismert és kevésbé ismert hazai startup bemutatkozhatott. Az előadók között idén megjelentek olyanok is, akik már túl vannak az első nagy dobáson, s most már saját erőből új utakat keresnek.

A délelőtti érdekes startup bemutatók úgy tűnik főleg a szakmai - fejlesztői, és blogger  közösséget érdekelték. Sajnos a befektetők érdeklődését kevéssé sikerült felkeltenie a rendezvény ezen szekciójának, s az egyik előadó által amúgy is kockázat kerüléssel megvádolt kockázati tőkések csupán egy délutáni kerekasztal beszélgetésre ugrottak be.

Pedig láthatóan megjelentek a trónkövetelők. A legtöbb startup elindult a közösségépítés rögös útján, s több kevesebb sikerrel szerez magának naponta újabb rajongókat. A négy perces bemutatkozások ugyan csak felvillantották a Petrovics Péter féle baráti kölcsön kereső közösséget a NOBA.hu-t, vagy a Cseh Gábor által képviselt emlékmegosztó Futrinka.hu-t mégis valahogy érezhető, hogy mindenki az iWiW és a FaceBook olyan alteregóit szeretné megfogalmazni, amely valamilyen hasznos tevékenység köré szervezi a rajongóit.

A könyvrajongókat célozza meg a Moly.hu, míg a Sajátcímlap egyfajta maszek hírportált kínál kedvenceinkből. S most felsorolhatnánk az összes prezentálót, de végülis nem a téma a lényeg, hanem a jelenség.

Startupok, nagy tervekkel, kevés tőkével. Túlélik-e a válságban amúgy is igen jellemző befektetői passzivitást? Van, aki már másodszor jelenik meg ezen a rendezvényen, Makkay Mátyás a Terminartors.com alapítója szerint jó ötletek vannak, pénz azonban nincs. Az oldal hiába profi, ha nem látják benne a nagy pénzt a befektetők.

Pedig láthatóan vannak sikertörténetek, a nagyok, mint az iWiW, a Vatera, és még néhány kisebb, amelyek szépen belesimultak valamelyik hazai portál kínálatába. Van, akinek sikerül eladnia magát, de kevés a nemzetközi aktivitás, nehéz kitörni a nyelvi környezetből és sokan megelégedek a magyarított, vagy klónozott szolgáltatásokkal. Pedig nem vagyunk híján a kreativitásnak, talán az internetes fejlesztői közösség a legaktívabb álmodója a jövő szolgáltatásainak, mégis hiányzik az a közeg, amely Amerikában a garázscégekből, tehetséges egyetemistákból csinál sikeres cégvezetőket. Valószínűleg hiányozni is fog, amíg a befektetők nem igazán kíváncsiak egy ilyen rendezvényen bemutatkozó vállalkozásokra, s amíg ezek a vállalkozások nem lesznek képesek valahogy legyűrni azt a paradoxont, hogy miből fejlesszünk, ha nincs pénz.


Prospero megnyitó előadása

Természetesen a délutáni kerekasztal beszélgetések szereplői igyekeztek jó tanácsokkal ellátni a kíváncsi fejlesztőket, de a valahogy nem látszik igazi közeledés a két tábor között. A fejlesztők továbbra is álmodoznak és kreatív ötletekkel bombázzák a pénzügyi és gazdasági kérdésekben korrekt befektetőket, de a két oldal gondolatai valahogy nem igazán találkoznak. Amíg pedig nincs közös platform, addig a kerekasztalok szakértői továbbra is egy emelvényen ülve távoli lehetőségnek tűnnek majd a startup fejlesztők számára.

 

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.