Hirdetés
. Hirdetés

Megszűnt a Microsoft Live Labs

|

A kutatóintézet elméi a továbbiakban kizárólag a Bing fejlesztésén fognak dolgozni.

Hirdetés

A Live Labs kutatóintézetet nagyjából 5 évvel ezelőtt alapította a Microsoft, amelynek célja az új internetközpontú technológiák kifejlesztése volt. A kezdetben 130 fős innovátor csapat főként a Live szolgáltatásaira összpontosított, egy kicsit eltávolodva az anyacégtől megpróbáltak új és érdekes megoldásokat kifejleszteni.

 

 



Habár sok ötlet nem jutott el a megvalósításig, a Live Labs mérnökei mégis jó pár hasznos technológiával rukkoltak elő. Az adat-vizualizációt biztosító Pivot, a nagyméretű képek közötti Deep Zoom navigálásra alkalmas Zoom.it, a fotókat térben megjelenítő PhotoSynth, valamint a Deepfish mobil böngésző és a Seadragon képnézegető mind a Live Labs boszorkánykonyhájából került elő. Így nem meglepő, hogy a redmondi szoftvercég vezetői mindig előszeretettel hozták szóba a kutatóintézetet, arra példaként, hogy a Microsoft is képes innovációra.

A szép eredmények ellenére azonban a Microsoft október 8-án úgy döntött, hogy megszünteti a kutatóintézetet, amelynek a 70 fejlesztője a jövőben a Bing tökéletesítésén dolgozik tovább. Illetve pontosabban egy kivétellel. Gary Flake a Live Labs eddigi vezetője, ugyanis a Twitteren bejelentette: nem dolgozik tovább a Microsoftnál. A miértre nem adott választ, de könnyen elképzelhető, hogy az átszervezés kapcsán nézeteltérésbe került korábbi munkaadójával.

 

 

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.