Hirdetés
. Hirdetés

Megtérülő befektetés az adatvédelem

|

Közép-Európa legnagyobb autóalkatrész-kereskedője a Kapsch által szállított phion egységes biztonsági megoldását választotta.

Hirdetés

Az 1992-ben alapított csoport a térség hat országában rendelkezik 30-100 vagy ennél több alkalmazottat foglalkoztató regionális központtal, 3-6 fős telephelyeinek száma pedig meghaladja a hetvenet. A vállalat telephelyeinek informatikai ellátottsága országonként eltérő szintű, és az üzemeltetés körülményei, feltételei is változatosak. Ebben a tekintetben a legdinamikusabban fejlődő román központ vezet, és hasonlóan magas színvonalú a magyar telephely felkészültsége is. Szlovákiában és Szerbiában a cég jelenléte még nem ilyen hangsúlyos, így működését is kevesebb informatikai erőforrás támogatja.

Egységes megoldás
A Meteor korábban a központok és a telephelyek közötti adatkommunikációt is változatos módon oldotta meg a lehetőségek függvényében. Magyarországon és Romániában IP-alapú virtuális magánhálózatot alakított ki, amelyet a Fujitsu Siemens, illetve Nortel tűzfalmegoldása védett, míg a többi országban nem vezetett be hasonló VPN megoldást.

- Mindez megnehezítette, erőforrás-igényessé tette az üzemeltetést, a megfelelő védelem és rendelkezésre állás biztosítását - mondta Szilágyi Zoltán, a Meteor Group informatikai igazgatója. - A váltást csoportunk 2007-ben indult átalakítása végképp halaszthatatlanná tette. Cégünk ekkor látott hozzá, hogy a csoport-szintű konszolidációt célzó stratégiát gyakorlatba ültetesse. Ez a stratégia kiterjedt a hat regionális központot kiszolgáló ERP rendszer bevezetésére, a levelezés optimalizálására és az üzletileg kritikus alkalmazások, például a termékinformációs rendszer egy szintén újonnan kialakításra kerülő adatközpontba költöztetésére, a meglévő folyamatok újratervezésére és újak kialakítására. Mindehhez elengedhetetlen volt, hogy vállalatunk egységes informatikai rendszerbe kapcsolja telephelyeit. 

Az új vállalati rendszer megvalósításához a Meteor olyan technológiát keresett, amely UTM alapú hálózatvédelmet valósít meg, támogatja a biztonságos virtuális magánhálózat, az SSL VPN kialakítását és központi felügyeletet tesz lehetővé, különös tekintettel a sávszélesség és a forgalom menedzselésére, a WAN optimalizálásra. Ez a három fő szempont leszűkítette a szóba jöhető szállítók körét, és a Meteor csak ezektől kért be ajánlatot. Emellett fontos elvárás volt kettő vagy több internetszolgáltató egyidejű kezelése, ami a nagy rendelkezésreállást hivatott biztosítani azokban az országokban is, ahol ez a szolgáltatás kevésbé megbízható.

A phion UTM megoldása mellé SSL VPN kialakítására és WAN optimalizálásra a Computerlinks által szállított BlueCoat megoldást választottuk - fejtette ki az informatikai igazgató. - A phion az ajánlatadási fázisban erre még nem rendelkezett megoldással azonban többek között éppen ezeken a területeken, elsősorban SSL VPN terén erősíti kínálatát, így a netfence idén megjelenő frissítéseiben már ezek a technológiák is hangsúlyosan megjelennek. 

Őszig elkészül a rendszer
A phion megoldásával a Kapsch Kft. kapott megbízást a Meteortól, és a projekt megvalósítását a gyártó is támogatta, támogatja. A bevezetés eddigi szakaszában a regionális központokban telepítették a phion UTM megoldását. Ez a folyamat nyár végén zárul, a telephelyek bekapcsolására pedig őszig kerül sor.

- A phion a netfence által kínált egyszerű bevezethetőséget és konfigurálhatóságot, valamint a hatékony távfelügyeletet hangsúlyozza, és tapasztalataink ezt az üzenetet igazolják - mondta Szilágyi Zoltán. - A cég által kínált paraméterezési lehetőségek és menedzsment eszközök lehetővé teszik, hogy a felhasználó a bevezető partner, illetve a szállító támogatásával akár házon belüli erőforrásokra támaszkodva is kialakíthassa és üzemeltethesse UTM megoldását.

A phion technológiájával kialakított UTM megoldás a Meteor vállalatcsoport egészére nézve egységes, központilag felügyelt védelmet biztosít, amely minden telephelyen növelni fogja a biztonság szintjét. A vállalat ezzel a megoldással nagyobb szabályozottságot és ellenőrzést ér el a külső felhasználók, illetve számítógépek, mobil eszközök vállalati hálózatra történő csatlakoztatása (NAC) terén is. Ez nagyon fontos, mivel a Meteor tevékenységéből adódóan nagyon sok mobil alkalmazottat és távmunkást foglalkoztat. Az informatikai igazgató szerint ezen a téren a phion VPN kliens alkalmazása az eddigiekhez képest nagy előrelépést jelent a cég számára.

- A magas szintű hálózatbiztonságnak és a kapcsolatok monitorozásának köszönhetően a telephelyek, a regionális központok és az adatközpont közötti adatátadás, replikálás is megbízhatóbbá, az ellenőrzés egyszerűbbé válik - emelte ki Szilágyi Zoltán. - Ez óriási jelentőségű számunkra, mivel Csoportunk nagyon nagy számú autóalkatrészt forgalmaz, ami önmagában is óriási feladat elé állítja a raktárkezelést és logisztikát, az elektronikus kereskedelem pedig még ennél is szigorúbb követelményeket szab ezen a téren. A megrendelés weben keresztül történő feladásakor az ügyfél ugyanis az adott pillanatban elérhető raktárkészletet dinamikus lekérdezése alapján kap információt a kiválasztott termék elérhetőségéről. Az adatbiztonság, a konzisztencia és a rendelkezésreállás ezért üzletkritikus jelentőséggel bír a Meteor számára.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.