Hirdetés
. Hirdetés

Melegebb éghajlatra küldték a Dell vezérét

|

Carl Icahn mindent megtesz, hogy eltakarítsa az útból Michael Dellt.

Hirdetés

A milliárdos befektető, Carl Icahn, úgy döntött, növeli a 15,4 milliárd dolláros ajánlatát annak érdekében, hogy teljes mértékben átvegye a Dellt. Májusban még igen rosszul állt Icahn, ugyanis az igazgatótanács a Michael Dell által ajánlott 24,4 milliárdos ajánlatot javasolta elfogadni a részvényeseknek. 

Az alapító úgy hiszi, hogy arra van szüksége a cégének, hogy kilépjen a tőzsdéről, és a részvényesek szeszélyei nélkül fejlődhessen tovább a jövőben. Az elnök és ügyvezető persze elhagyná a PC-s iparágat, és a mobilok, valamint az üzleti szoftverek felé fordulna. A Silver Lake-kel közösen 13,65 dollárt ajánl részvényeként a Dellért. 

Carl Icahn és a Southeastern Asset Management a részvények 12 százalékát birtokolja, és nem volt hajlandó elfogadni Dell ajánlatát. Arra buzdították a többieket is, hogy jogi lépések keretében szerezzenek több pénzt a részvényeikért. Icahn részvényenként nagyjából 20 dollárt adna. 

A milliárdos ugyanakkor kitért arra is, hogy mielőbb el kell távolítani a cégből Michael Dellt: Icahn szerint Dell egy zuhanó tőr alá állt. Úgy gondolja, hogy gyakran egy felnőtt céget már nem az alapítónak kell irányítani, Michael Dell pedig egyáltalán nem végzett jó munkát. Szerinte az igazgatótanácsnak már évekkel ezelőtt fel kellett volna ismernie a nagyon gyenge teljesítményt, és bónuszok helyett melegebb éghajlatra küldeni az elnök-vezérigazgatót. 

 

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.